Hányszor adjunk enni a kutyának?
Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és ez a helyzet a négylábú kedvencek etetésével kapcsolatban is. Vannak, akik kizárólag a prémium minőségű száraztápra esküsznek, míg mások a konzerves eledeleket preferálják, de nem ritka az sem, hogy házi kosztot kap az eb.
Hogy melyik a legegészségesebb, arról hosszan lehetne vitatkozni, egy dolog azonban biztos. Bármit is kapjon a kutya, arra nagyon oda kell figyelni, hogy semmilyen számára alapvető tápanyagban ne szenvedjen hiányt. Emiatt aztán egy megfelelő módon összeállított BARF étrend lehet a legszerencsésebb megoldás, de kétségtelen, hogy jóval nagyobb energia befektetéssel jár, mint a készen kapható megoldások. Ennélfogva aztán nyugodtan választhatunk egy – valóban – jó minőségű száraztápot, azon pedig ne aggódjunk, hogy az állat megunja, hogy minden nap ugyanazt kapja, ilyenről náluk szó sincs.
Miután azonban túl vagyunk a mivel kérdésén, még ott van a mennyit és a mikor, mely utóbbira szintén nem létezik egyetemes válasz. A mennyiség ugyanis aránylag könnyedén kiszámolható a fajtából és testméretből, bár érdemes kísérletezni, ha úgy vesszük észre, hogy esetleg az előírt adag túl sok, vagy túl kevés lenne, hisz azért a kutya habitusa is befolyásolja a kalóriaigényét. Nehezebb kérdés, hogy hány alkalommal kapjon enni az állat. Régen az volt az elterjedt, hogy napi egy alkalommal, hisz ragadozóként a természetes közegükben is többnyire így étkeznének – ezért tartottak sokan egy böjtnapot is -, ám ez a teória megdőlt, hisz a farkasok is annyiszor esznek, ahányszor tudnak. Emiatt aztán sokan kettébontották az adagot és inkább reggel és este adtak enni a kutyának, gondolván, hogy így az emésztés is könnyebb, és a gyomorcsavarodás esélye is redukálódik. Ám a helyzet az, hogy egy átfogó vizsgálat eredményei szerint valóban az a legjobb négylábú barátaink számára, ha csak egyszer étkeznek naponta, ugyanis ezeknél a kutyáknál jóval kevesebb emésztési és fogproblémát találtak a kutatók. Meglepő, hogy van összefüggés az étkezések száma és a problémák előfordulása között – a pontos okai ennek egyelőre nem ismertek -, ám a lényegen ez nem változtat. Úgy tűnik, tényleg a régiek csinálták jól, és az ebnek az az ideális, ha csak egyszer lakik igazán jól.