Ezért ne etesd a hattyúkat!

A hattyúk – és alapvetően a vízimadarak – közelsége szívet melengető érzés, hisz testközelből megcsodálni ezeket a pompás állatokat hatalmas élmény, nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is.

Ilyenkor aztán sok esetben ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy megetessük őket – melyikünk nem dobált gyermekkorában kenyeret a hattyúknak -, ám ez az ártalmatlannak, sőt, segítő szándékúnak tartott cselekedet bizony hatalmas problémákhoz vezet. Emiatt a szakemberek évről-évre próbálkoznak azzal, hogy egyre szélesebb kört elérve figyelmeztessenek mindenkit, hogy a vízimadarak etetése szigorúan tilos, azzal ugyanis rengeteget ártunk az állatoknak, méghozzá egyszerre többféle módon is. Elsőnek mindjárt ott van a táplálék maga, hisz a kenyér – amit a leggyakrabban szórunk be a vízbe – rendkívül káros a madarakra nézve. Ezek az állatok növényeket esznek, így a kenyér számukra értéktelen –  sőt, a fiatal példányoknál akár halált is okozhat -, ám még ennél is nagyobb baj, hogy a rendszeres etetés hatására elkényelmesednek, és így a fiókák nem tanulják meg az önfenntartás alapjait sem.

Hattyú

Hattyú

Ráadásul, ha folyamatosan táplálékhoz jutnak az emberektől, akkor az kikapcsolja a védekező ösztönöket is, aminek hatására a tél beállta előtt nem húzódnak fagymentes területre, ennek következtében pedig el is pusztulhatnak. A folyamatos etetés ráadásul odavonzza a többi vízimadarat is, aminek a vége általában az, hogy túlzsúfolttá válik a partszakasz, és ez agresszióhoz, felesleges elhullásokhoz vezethet. Ebből is jól látszik, hogy gyakorlatilag nincs pozitív hozadéka annak, ha ezeket az állatokat etetjük – még akkor sem, ha odafigyelünk arra, hogy azt megfelelő táplálékkal tegyük -, ám rengeteget árthatunk vele. Ha mindenképpen hódolni szeretnénk ennek a hobbinak, és segíteni akarunk, akkor télen aktivizáljuk magunkat, és az udvarba, környező fákra helyezzünk ki etetőket a megfelelő magkeverékekkel, ezzel ugyanis valóban segíthetünk az eleséget kereső madaraknak.