Hogyan készítsük fel a gyermekünket az iskolára?

Igen érdekes lehet az a tény, miszerint ma már alapvető követelménynek számít, hogy a gyermek várja az iskolakezdést és ne szorongjon tőle. Ahhoz, hogy ezt a lelkesedést fenntartsuk fontos, hogy a szülők és az óvodai pedagógusok is gondoskodjanak a megfelelő pszichés felkészítésről.

[wp_ad_camp_1]

Az iskolára való felkészítés már az óvodában megkezdődik. A készségfejlesztés a pedagógusok elkezdik a kiscsoportban és folyamatosan építik fel a nagycsoportig. Ám az utolsó évben kezdenek el célzottan az iskolára koncentrálni, amely kiterjed a szókincsre, beszédkészségre, kommunikációra, kapcsolattartási képességre, együttműködési hajlandóságra, feladattudat, elemi számolási készség, mozgás, illetve az írásmozgás koordinációja, az emlékezetre, valamint még a koncentrációra is. Ezekben az években a gyermekek képességeit folyamatosan felmérik, így nagy biztonságban tudják nyomon követni a szellemi és fizikai, illetve mentális fejlődésüket. Az óvodában ma már vannak olyan programok, melyekkel az iskolai légkört igyekeznek elfogadtatni, napirendre tenni, illetve a hasonló foglalkozásokat előállítani, melyeknek köszönhetően a termeket és a tanítókat is megismerhetik.

Iskolakezdés

Iskolakezdés

Ám a gyermekek nem csak az óvodában kell, hogy megkapják ezt a bizonyos felkészítést. Igaz nagyon sok szülő elbagatellizál azzal, hogy nem kell ezt az iskolakezdést túldramatizálni. Sokan állnak úgy hozzá, hogy majd maga módján eléri azt a szintet, hogy ő is iskola érett legyen. Viszont számolnunk kell azzal, hogy már sokkal nagyobb elvárásokkal fordulnak a gyermekek felé már rögtön az első osztályban. És, ha erre a túlzott változásra nem készítjük fel szülőként és nem leszünk ott melle, hogy segítsük, akkor ez nagyon megviselheti a gyermekeket.