Az internetfüggőség bárkit érinthet

Szinte a semmiből robbant be az internet az életünkbe és változtatta meg gyökeresen a mindennapjainkat. Húsz évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtuk volna, hogy nem is olyan sokára az időnk egy jelentős részét már nem a televízió előtt, vagy a könyvekbe temetkezve töltjük majd, hanem valamilyen képernyő előtt, a végtelen világhálót böngészve.

A technológia rohamos fejlődésének köszönhetően azonban mindössze pár év alatt az elérhetetlennek tűnő technika egyre több otthonban jelent meg, és az ezredfordulót követő években villámgyorsan természetessé vált a megléte. Az internet pedig rengeteg szokásunkat változtatta meg alapjaiban. Minden információ pár kattintással – és másodpercek alatt – elérhetővé vált, ez pedig soha nem látott információáramlást tett lehetővé. Míg régen komoly kutatómunkát igényelt egy-egy különlegesebb információ megszerzése, addig a világhálón ez fényévekkel egyszerűbbé vált. Emellett számtalan dolgot sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá tett az internet, kezdve az üzleti megbeszélésektől a személyes kapcsolattartáson át az aktuális hírek eléréséig szinte mindent.

Internetfüggőség

Internetfüggőség

Ennek azonban van árnyoldala is, amelyre csak később terelődött megfelelő mértékű figyelem. Tekintve ugyanis, hogy a digitális térben minden könnyebben hozzáférhető, mint a való világban, ráadásul a szociális interakciók is személytelenebbek – a fizikai kontaktus hiánya miatt – ez arra ösztökéli a felhasználókat, hogy a könnyebb utat válasszák. Azaz ha valamit el lehet intézni online – legyen az akár egy olyan személyes és intim pillanat, mint egy szakítás -, akkor azt jó eséllyel úgy is teszik meg az emberek, hisz sokkal kevesebb kellemetlenséggel jár, mintha személyesen tennék. Ha azonban mindig a könnyebb utat választjuk, azt az agyunk megszokja, és idővel függőséghez vezet, ami az internet esetében egy alattomos jelenség, hisz szinte teljesen észrevétlenül alakul ki, kortól és nemtől függetlenül. Ezért aztán nagyon oda kell figyelni a jelekre, akár saját magunkról, akár szeretteinkről – de főképp, ha a gyermekeinkről – van szó. Meg kell tanulni helyén kezelni a világhálót, és ha szükségét érezzük, akkor bizony ezt szabályrendszer keretei közé – pl. a képernyőidő szigorú betartásával – kell szorítani.