Alvászavarok és a megfelelő alvás

Manapság már sokan szenvednek alvászavarokkal, mely nem csak hangulatukra, de egészségi állapotukra is kihat. Az alvás hosszúsága életkortól függ. Egy újszülöttnek szüksége van 12-18 óra alvásra, egy óvodásnak elegendő már 11-13 óra, még a felnőtteknek a 7-9 óra az ideális.

[wp_ad_camp_1]

Ennek az időnek a hiányában, főleg ha állandóan kevesebb, alvászavarokkal küzdünk. Az alváshiány előfordulhat lelki okok miatt, de ugyanakkor rámutathat egy fizikai betegségre, vagy egyes gyógyszerek mellékhatásaira is. Az alváshiány gyengíti az immunrendszer és az emésztőszervek működését, hatással van a vérkeringésre, a vérnyomásra, a testhőmérséklet szabályozásra. Ezek mellett az agyra is kihat, például romlik a memóriánk, a reakcióidőnk, valamint a koncentrációs képességünk és hangulatunk is. A kevés alvással az ízületeink regenerálódó képessége is sérülhet, valamint a testsúlyunkra is hatással lehet. Ezek mind nagyon fontosak az ember életében, ezért figyeljünk oda az elegendő alvásra.

Alvászavar

Alvászavar

Az alvászavarok olyan fizikai betegségekre is rámutathatnak, mint a pajzsmirigy túlműködése. Ezzel egyidejűleg az ilyen személyeknél megmutatkozik még a hangulatingadozás, előfordulhat hasmenés, szapora szívdobogás, a nőknél menstruációs zavarok, gyakori izzadás és ilyenkor a fizikai teljesítőképességünk is legyengül. Ha alvászavarokkal küzdünk, kérjük háziorvosunktól a pajzsmirigy kivizsgálást. Alvászavarokban azok is szenvedhetnek, akiknek a vércukorszintjük ingadozik, illetve alacsony, valamint ehhez hozzájárulhatnak még olyan krónikus betegségek is, mint például a keringési zavar, asztma, vese elégtelenség, a magas, illetve az alacsony vérnyomás. Ezeken csakis gyógyszerekkel, testmozgással és megfelelő táplálkozással tudunk segíteni. Fontos, hogy ha rendszeres alvászavarokkal küzdünk, mindenképp keressük fel háziorvosunkat, aki segítségünkre lehet a baj megtalálásában, és már a kezdetekben nekikezdhetünk a kialakult betegség kezeltetéséhez.