Álló vagy fekvő szolárium a jobb?

Aki gyakran járnak szoláriumba, bizonyára azoknak már megvannak a saját jól bevált szokásaik. Ám, akik még csak kezdők, azok nem tudják, hogy hogyan is érhetik el a lehető legjobb hatást egy-egy alkalom után.

[wp_ad_camp_1]

A kezdők számára bizonyára ezer kérdés van, melyre választ várnak, ezek pedig a következők: milyen a jó cső, honnan tudjuk, hogy tényleg jó-e a szolárium vagy, hogy jó technikát használunk, vagy hogy éppen tényleg nem károsítja a bőrünket. Viszont az is megszokott jeleni a kezdeti kérdések között, hogy az álló, illetve a fekvő szolárium bizonyul jobb választásnak. Erre viszont elég nehéz jó választ adni, hiszen minden embernek mások az igényei, illetve mindenkinek más jön be. Viszont, hogy könnyebben tudjunk dönteni összeszedtünk pár előnyt és hátrányt mindkét típussal kapcsolatban. Amennyiben a fekvő szolit vesszük alapul, akkor a legelső amit el kell mondanunk róla, hogy kényelmes. Főként télen esik igazán jól, mikor a hideg utcáról bemegyünk és befekszünk a kényelmes, meleg szoliba.

Szolárium

Szolárium

Illetve olyanokról is lehet hallani, hogy az álló szoliban egyesek szédülni kezdenek, így az ö számukra mindenképp a fekvő bizonyul jobb választásnak. A hátránya a fekvős szolinak, hogy ahol hozzáér a bőrünk a géphez, ott megtörténhet, hogy fehér foltok maradnak. Főként jellemző ez a fenék tájékán. Ám minőségi csövek esetén ennek esélye a minimálisra csökken. A fekvő szoláriumnál még amit még meg kell említeni, az a higiéniát. Viszont színvonalasabb helyeken ezen sem kell aggódnunk, ugyanis alap, hogy fertőtlenítenek, illetve olyan helyek is vannak, ahol fóliát is alkalmaznak. Az álló szoli egyik legnagyobb hátránya, hogy állni kell egy helyben, hosszú percekig. Előnye viszont, hogy nem érünk hozzá magához a géphez, így sokkal higiénikusabbnak bizonyul.