A papagáj beszédre tanítása

A papagájok arról ismertek, hogy lemásolják az emberek különböző hangfajtáit, így egy kis türelemmel és odafigyeléssel akár saját madarunkat is megtaníthatjuk beszélni. A legtöbb madár úgy tanul meg beszélni, hogy azokat a hangokat ismétli meg, amiket a környezetében a leggyakrabban hall.

[wp_ad_camp_1]

Vannak olyan madárfajok, amelyek annyira tehetségesek, hogy nemcsak saját családjuk hangjait tudja utánozni, de teljesen más madárfajok énekét és hangját is. A papagájok is nagyon ügyesen képesek utánozni az emberi hangokat is, ehhez pedig csak annyi szükséges, hogy a papagáj mindenképp egy olyan közegben legyen, ahol sok emberi beszédet hall. Ilyen helyiség például a nappali és a konyha, hiszen ha vendégek érkeznek, akkor így még több emberi beszédet hall a madár. A tanulásban az is segíthet, ha nem tartunk más papagájt a lakásban, hiszen ez ösztönzi a madarat arra, hogy minél hamarabb megtanulja a szavakat, és az ismétléssel is nagyon sokat tudnak tanulni.

Papagáj

Papagáj

A papagájok főként reggel és este a legaktívabbak, így ilyenkor tanulnak a legtöbbet, ami kedvező lehet az embereknek is, hiszen nap közben általában dolgoznak, tehát reggel és este otthon vannak, így a madár elcsíphet néhány szót. A fokozatosság ilyenkor nagyon fontos, tehát nem érdemes egyszerre több szóval vagy mondattal próbálkozni, egyszerre mindig csak egy szót tanuljon be a madár, idővel úgyis fejlődni fog és bonyolultabb mondatok is menni fognak neki. A káromkodás nagyon csábító a madarak számára is, ezekre talán fogékonyabbak is, mint más szavakra, és azokat a szavakat, amiket magasabb ejtenek ki vagy hangosabban, azokat szintén jobban megjegyzik. A papagáj első szavai általában összefüggéstelenek, hiszen nehezen reprodukálják a mássalhangzókat, egy kis idő és gondos odafigyelés után egész szépen fognak majd beszélni a madarak.