A legjobb filmek versenye

Akár mennyire is az Oscar előszobájának tekintendő a Golden Globe-díjátadás a filmek versenyében, Az Argo-akció című film esetében ezt a megállapítást mindenképp felül kell vizsgálni. Az Oscar jelöltek közül ugyanis valahogy kimaradt a legjobb rendezőként díjat nyert Ben Affleck.

[wp_ad_camp_1]

Az Arany Glóbuszt a legjobb drámai film rendezőjeként elnyert Affleck filmje azonban – számunkra természetesen – ott van az Oscar esélyes filmek között. A honi híradások meglepetésként kommentálták Az Argo-akció sikerét. Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a versenyben indult filmek java részét már láttuk, kialakult az a határozott véleményünk, hogy a teheráni kanadai nagykövet rezidenciájára menekült néhány amerikai követségi alkalmazott kimenekítéséről szóló film sikere nem véletlen. Az 1979-ben játszódó történet megmozgatta az arab világot is, az egyik teheráni hírügynökség egyenesen Irán ellenesnek tartja a filmet, amely mögött egyértelműen Izrael áll.

Filmmagazin

Filmmagazin – Wikipedia

A Golden Globe másik nagy nyertese – ami három díjat is besöpört – A nyomorultak című filmmusical. A hazai mozik által 2012 decemberében parádés szereposztással bemutatott film semmit nem hagyott a véletlenre. A Brodway deszkáin sikerre vitt zenés darab, a látványos jelenetek és a sztárparádé sejtetni engedte a film sikerét. Vajon kitart ez az Oscar-díj átadásáig? Addig is amíg ez kiderül, böngésszünk a filmbemutatók 2013. évi listájában, újabb kiemelkedő alkotások után kutatva. Mert a filmek jövőre is versenyre kelnek egymással.