Ezért fontos történelmet tanulni

Ha a visszagondolunk a gyerekkori iskolai éveinkre, legalább egy maroknyi olyan gyerekre is emlékezhetünk, aki szerint a történelemóra unalmas volt. Számukra a történelem csak nevek és dátumok összevisszaságának tűnt, amelyek régen lezajlott eseményekhez és már rég nem létező emberekhez kapcsolódtak.

Akkor még persze nem tudták, hogy a történelem az egyik legfontosabb tantárgy, amit valaha is tanulni fognak. Hogy miért is van ez így? Nos, ennek több oka is van. Nem véletlen tartja ugyanis a régi mondás, miszerint a történelem ismétli önmagát. Azaz a világban működő társadalmi és politikai rendszerek tulajdonképpen nem változnak, hanem vissza-visszatérő elemekként működnek. Ezáltal a történelem részletes képet fest nekünk arról, hogyan működött a társadalom, a technológia és a kormányzat régen, ennek segítségével pedig jobban megérthetjük azt is, hogy hogyan működik most. Emellett szintén nagyon fontos, hogy ahhoz, hogy megértsük hogy kik is vagyunk mi, ahhoz önismeretre van szükség. Ennek egy jelentős részét képezi, hogy megtanuljuk, hogy hogyan illeszkedünk be az oszágunk, vagy a közösségünk nagy rendszerébe. A történelem pedig mesél a gyökereinkről, a nemzetünkről, az őseinkről. Ezáltal pedig segít megérteni, hogy mi is a mi örökségünk a világban.

Történelem

Történelem

A történelem azonban nem csak a saját országunk, etnikai örökségeink és felmenőink megismeréséhez nélkülözhetetlen. Akkor is értékes eszköz, amikor a tőlünk különböző emberek megértéséről van szó. A globális, nemzeti és regionális történelemkönyvek segítenek megérteni, hogy más kultúrák hogyan hatnak a sajátunkra. Arra ösztönöznek bennünket, hogy jobban megbecsüljük a saját közösségeinken belüli multikulturális hatásokat is – pontosan ezért kellene mindenkinek tanulmányoznia például az afroamerikai történelmet, vagy a bevándorlók történetét függetlenül a saját kulturális hátterétől. Végül, de nem utolsó sorban a történelem lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk a múlt hibáiból. Mert ahogy a nagy spanyol filozófus, Santayana mondta: „Akik nem tanulnak a történelemből, csak megismétlik azt”.