San Marino: a törpesziget

Számos olyan hely van a világon, amely nagy népszerűségnek örvend valamilyen oknál fogva. Ezek közül a legtöbb a természeti látványosságai, vagy a népszerű turizmusa miatt került ebbe a kategóriába. Amikor valaki számon kívánja tartani ezeket, akkor mindenképpen jó alaposan utána kell néznie ezeknek, és utazónaplókat olvasgatnia, ugyanis nem olyan egyszerű észben tartani mindegyiküket.

[wp_ad_camp_1]

San Marino tipikusan egy olyan hely, amely sokak által ismert, és még sincs tele annyira turistákkal, mint ahogyan azt az ember gondolná. Ez a kis sziget Olaszország közepén található, így minden esély megvan arra, hogy a leglátogatottabbá váljon, már csak azért is, mert mivel szigetről beszélünk, rengeteg itt a strandolási lehetőség. Azonban hogyha valaki inkább kikerülné a zsúfolt, kiépített, fürdésre szánt partokat, akkor arra is van lehetősége, hogy inkább egy kevésbé kiépített részt válasszon, olyant, ahol sétálni is lehet, és nem annyira alkalmas a fürdésre. Ilyen helyzetben nem lesz majd olyan sok turista, és nem kell majd azon mérgelődni, hogy akadályozzák a zavartalan szórakozást. Az ilyen partokon ráadásul még fizetni sem kell, ellentétben sajnos a többivel, ahol azért megkövetelik az árat.

San Marino

San Marino

Amikor valaki erre a helyre akar üdülni menni, akkor bizonyára utána jár, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben odajutni. Ez a következőképpen a legtanácsosabb: mivel San Marino Olaszország közepén található, célszerű kinézni egy olyan turista csomópontot Olaszországon belül, ahová sok járat van, és első körben oda utazni. Amikor ez megvan, akkor könnyedén át lehet jutni San Marinoba is, és legalább más dolgokat is megnéztünk ebben az országban. Azonban hogyha valaki ezt nem szeretné, számos direkt járat is van, amely egyenesen oda viszi azt, aki szeretné.