Minden a medúzákról!

Az emberek az idők kezdete óta idegenkedtek, bizalmatlanul tekintettek a vizek mélyén lakó „furcsa” teremtményekre. Hallhattunk történeteket óriási vízi szörnyekről, hajókat összetörő polipokról stb., manapság ez már nem így van és rengeteg vízi előnyt ismer, tanulmányoz az ember.

A medúzák szinte minden tengerben megtalálhatóak. A medúzák, a csalánozók törzséhez tartozó állatok, melyekben az az érdekes, hogy 98%-ukat víz alkotja. . Földünk egyik legősibb gerinctelen állatáról van szó, amely már több mint 500 millió évvel ezelőtt is jelen volt az ősóceánokban Rendkívül sok színben és formában megtaláljuk őket, vannak köztük ártalmatlanok és vannak ragadozók is. A ragadozókra jellemző, hogy csípős csalánsejteket növesztenek a fogókarjaik végére, így megkönnyítve a zsákmányaik elejtését, melyek leginkább halak és rákok. Vannak olyanok is, általábban a kisebb fajták, amik planktonokkal táplálkoznak. Olyan szempontból is érdekes állatoknak számítanak, hogy fenn tudnak tartani egy olyan körforgást, amelyben mindig képesek megújulni és tulajdonképpen soha nem tűnnek el.

Medúza

Medúza

Vannak bizony olyan medúzák, amelyek képesek égető, viszketésszerű érzéssel járó, elég fájdalmas csípést okozni. Ha éppen úszkálunk a tengerben és találkozunk egy medúzával, akkor ajánlatos megtartani a kellő távolságot, mivel nem tudhatjuk, hogy a mérgező fajták közé tartozik vagy sem. A sötétebb, piros, lila színű medúzák általában csípnek. Gyönyörű állatokról van szó ugyan, de ha megcsíp, és a sérült felület felduzzadt, mindenképp forduljunk orvoshoz. Annak ellenére, hogy a sérülés veszélytelen, a bőrfelület sérülését enyhíteni kell. A medúza bővelkedik két fajta fehérjében, kollagénben és mucinban, amelyek nagyon hasznosak a biotechnológiai ipar számára.