Élet a vetélés után

Egy házaspár vagy régóta együtt-élő szerelmes pár életében mindig nagy öröm a gyermek érkezése! Az új jövevény híre egyszerre megváltoztatja a leendő anyuka és apuka életét, prioritásait.

Miután kiderül, hogy milyen nemű lesz a kicsi, indul a nagy készülődés: a babaszoba kifestése, berendezése, a sok apró ruhácska megvásárlása, a mindennapi használatra való számtalan babaholmi beszerzése, a sok-sok könyv, amely a gyereknevelésről szól – az egész család lázasan készül, hogy, mire a kicsi világra jön, tökéletes körülményeket tudjanak biztosítani a számára! A kismama hirtelen elhagyja minden káros szenvedélyét, már ha voltak neki, minden nap rendszeresen szedegeti a terhes vitaminokat és fokozottan ügyel mindarra, ami a szervezetébe kerül, a magzat egészsége és fejlődése válik a legfontosabb szemponttá. Sok esetben azonban hiába tartunk be minden szabályt, hiába engedelmeskedünk az orvosok tanácsainak: a baba sajnos mégsem jön a világra. Egy nőt nem is érhetne annál nagyobb csapás, minthogy elveszítse a piciny csodát, amelyet a méhében hordozott. A vetélés azonban sajnos nem ritka jelenség és az ezt követő periódusban bizony nagy szükségünk van a környezetünk támogatására. Persze, a kismama az, aki elsősorban sérül egy ilyen helyzetben, fizikailag és lelkileg is egyaránt, azonban ne feledkezzünk meg az apukáról sem, aki valószínűleg ugyanolyan szeretettel és örömmel készült gyermeke megszületésére, mint a kedvese.

Vetélés után

Vetélés után

Ettől függetlenül, ha nem vigyázunk, a kapcsolatunkban ilyenkor súlyos törés jöhet létre, hiszen a nem megfelelő kommunikáció vagy a kommunikáció teljes hiánya miatt a felek akár egymást is okolhatják a történtek miatt, ami persze az esetek jelentős százalékában teljesen alaptalan és igazságtalan vádaskodás! Bárki bármit is mondjon, a meg nem született magzatot igenis meg kell gyászolni és nem, valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni, de ez így van rendjén! Adjunk magunknak időt arra, hogy feldolgozzuk a fájdalmas veszteséget, vegyük körül magunkat olyan emberekkel, akik meghallgatnak minket és nem sürgetik a gyógyulásunkat, valamint megkímélnek minket a közhelyektől is. A fájdalmat nem szabad elfojtani, meg kell élni, de ne hagyjuk, hogy teljesen és végérvényesen átvegye felettünk az uralmat! Ha szükségét érezzük, akkor keressünk fel egy pszichoterapeutát is, hiszen ilyen súlyos veszteség után teljesen érthető és indokolt, ha szakember segítségét kérjük! Hagyjunk időt a testünknek és a lelkünknek, hogy minden seb begyógyuljon, beszéljük meg a párunkkal is a történteket és ha már úgy érezzük, hogy készen állunk, akkor kezdjünk bele ismét a baba-projektbe, bizakodva és örömmel, a lehető legkevesebb félelemmel!