A kézi gyalulás trükkjei, titkai

Az asztalosok és azok is akik barkácsolás során gyakran dolgoznak fával pontosan tudják, hogy sokszor kell kisebb vagy nagyobb felületekről néhány milliméternyi vastagságú anyagot lemunkálni. Ezen munkákhoz valók a kézi gyaluk. A fárasztó ráspolyozást, csiszolást a legtöbb esetben gyaluval könnyedén, esetenként percek alatt ki lehet váltani.

A kézi gyaluk ára nem olcsó, de még így is sokkalta olcsóbbak az asztalos gyalugépeknél, valamint a használatuk sem nehéz. Gyaluval precízen, kifejezetten pontosan és főként gyorsan oldhatunk meg a már említett feladatokon kívül egyéb részmunkákat is. A gyalult felületek tökéletesen simák, csiszolást is csak alig igényelnek. A kézi gyaluk szerkezete jellegzetes, hiszen végső soron egy tokba fogott nagy vésőről van szó. Vannak fa és fém tokos gyaluk is, de kényelmi szempontból a fém tokos használata javasolt. A marokgyalu a kisebb munkákhoz, a “kétkezes” simítógyalu a nagyobb munkákhoz való.

Kézi gyalulás

Kézi gyalulás

A gyalukés előállása, illetve az előtte levő forgácsrés együtt határozzák meg, hogy egy-egy tolással milyen vastag anyagforgácsot is tudunk a munkadarabról leválasztani. A rés érték szerencsére a tokon gyárilag kialakított, tehát csak a kés állítását kell magunk elvégeznünk. A kés előállását a hátsó késállító csavarral lehet beállítani, amíg rögzítésére gyártmányonként különféle szorítócsavarok szolgálnak. Gyalulni kizárólag szálirányban szabad, de változó szálirányú anyagok esetében ügyeljünk arra, hogy a kés mindig kis előállású legyen.

Végezetül pedig megemlítenénk, hogy mint minden szerszám, a kézi gyalu késének az éle is elkopik idővel. Amennyiben észleli, hogy az él kopott és nincs megfelelő készüléke amivel elvégezhetné az élezést, akkor azt vizes fenőkövön koptassa élesre úgy, hogy közben különös hangsúlyt fektet arra, hogy élszögének értéke ne változzon. Az elismert Stanley gyaluk kései jól élezhetők, tartósak, de az edzést ezek is igénylik.