Tippek kerékpár lakat helyes használatához

Először is érdemes beruházni egy legalább öt-nyolc ezer forintos U kerékpár lakat szerkezetbe, de az aki komolyan gondolja a védelmet rögtön vesz legalább típust és egyszerre használja mind a kettőt. A drótköteles láncokat kerülni kell, ezek a kerékpár lakatok könnyedén és gyorsan el feltörhetők.

[wp_ad_camp_1]

Sokan magukra, illetve a derekukra tekerik a kerékpár lakatot, illetve láncot biciklizés közben, ez viszont egy hatalmas melléfogás, mivel már egy alacsonyabb sebességnél történő esésnél is komoly sérülést okozhat az ilyen módon szállított lánc.

A biciklit minden esetben úgy érdemes lekötni, hogy a váz és a hátsó kerék együtt legyen rögzítve fix helyhez. Ha kell inkább sétálj egy kicsit és keress egy vasrácsot vagy egyéb nehezen elvágható dolgot és oda lakatold a kerékpárod, hiszen hiába a legerősebb kerékpár lakat, amikor egy közlekedési táblát is könnyen ki lehet emelni a helyéről.

Ha csak egy mód van rá kössünk össze több kerékpárt is egy adott kerékpár lakattal, de ezeket is úgy, hogy ne egy irányba álljanak. A szemérmetlen tolvajnak így sokkal nehezebb dolga lesz, ha el akarja tolni a járgányunkat és nagy valószínűséggel inkább tovább áll.

Kerékpár lakat

Kerékpár lakat

Amennyiben épp csak beszaladsz egy közértbe vagy más olyan helyre, ahonnan gyorsan tervezel távozni és nem akarsz vacakolni a kerékpár lakattal, csak letámasztod a biciklit, akkor előtte a váltókat tedd a legnehezebb fokozatba, így a tolvajnak bár nehezebb dolga lesz, ha el akar illanni. Mindenesetre ilyen esetben is érdemesebb egy-két perccel tovább időzni és inkább használni a kerékpár lakatot, hiszen soha nem tudhatod, hogy épp mekkora a sor az üzletben.

Végül, de nem utolsó sorban fontos, hogy írd fel a kerékpár vázszámát és regisztráld azt a megfelelő helyen, hiszen rendőrségi feljelentést is csak ennek alapján tudsz tenni, ha ellopták a biciklit, ha hiába használtad helyesen a minőségi kerékpár lakatot.

Forrás: Kerékpár lakat