Svájc központja: Genf

Svájc számos gyönyörű városa közül valószínűleg Genf az egyik legismertebb, köszönhetően a globális diplomáciához és az ENSZ-hez fűződő kapcsolatainak. Ennek az ismertségnek köszönhetően azok, akik az országba érkeznek, még akkor is szeretnék meglátogatni a várost, ha nem is nagyon tudják, hogy pontosan mire is számíthatnak.

Valójában azonban Genf városa a turisták számára a tenni- és látnivalók érdekes keverékét kínálja. Három, esetleg négy nap alatt kényelmesen végigjárható minden fontos célpont, ami tekintve a még európai szemmel is magas árakat, talán nem is feltétlenül nagy baj. Ennek tükrében az utazásra a szeptembertől novemberig tartó időszak a legideálisabb, ilyenkor ugyanis már jóval kevesebb turistával fogunk találkozni – ennek megfelelően a szállások is olcsóbbak -, de még kellemes időjárásra számíthatunk. Genfi látogatásunk során mindenképpen éremes igénybe vennünk – az amúgy tökéletesen működő – tömegközlekedést, hisz a látnivalók meglehetősen szétszórva találhatóak, gyalogosan rengeteg időnk elmenne. Azok, akik szállodában, ifjúsági szállóban vagy kempingben szállnak meg, tartózkodásuk idejére ingyenes genfi közlekedési kártyára jogosultak, ezt jó észben tartani.

Svájc - Genf

Svájc – Genf

Mint Európában oly gyakran, a legjobb, ha kalandjainkat az óvárosban kezdjük meg. Bár más európai nagyvárosok történelmi központjaihoz képest nem túl nagy, az óvárosnak mégis csodálatos hangulata van, amelyet öröm felfedezni. A macskaköves utcák, a szökőkutak és a régimódi építészet mind-mind megtalálhatóak itt. Elsőként mindjárt ott a L’horloge fleurie virágóra melyet a Jardin Anglais kertjében, a vízparton csodálhatunk meg. Innen utunk a Rue du Rhône-ra vezet, ahol a leggyönyörűbb boltok csalogatják a turistákat. Aztán jöhet a város egyik legnagyobb nevezetessége, a genfi katedrális, mely a 12. században épült, gótikus stílusban. A Művészeti és Történelmi Múzeum mellett kihagyhatatlan célpont a CERN, amely pompás ékköve annak, hogy Genf a tudomány egyik fellegvára. Persze milliónyi egyéb csodás helyszín várja, hogy felfedezzük, így hát vitathatatlan, hogy ha Svájcban járunk, akkor tényleg Genf legyen az egyik fő célpontunk.