Rio 2016 – Idén kerül megrendezésre az olimpia

Az olimpiai játékok már az ókorban is igencsak nagy népszerűségnek örvendtek. Az első ilyen rendezvényre még valamikor időszámításunk előtt 776 környékén került sor Olümpia városában, Görögországban. Ez a hagyomány hosszú életűnek bizonyult, ugyanis majdnem 1100 évig tartott, mígnem egy szép napon Nagy Theodosius császár pogány rendezvénynek nem minősítette és be nem tiltatta. Az olimpia fogalma azonban ezek után sem veszett végleg a feledés homályába, hiszen 1896-ban ismét szerveztek egyet, ezúttal Athénban, 1924 óta pedig már nem csak nyári, de téli olimpiát is rendeznek. Napjainkban erre a két eseményre már nem egy és ugyanazon évben kerül sor.

[wp_ad_camp_1]

Mint köztudott, a mindkét olimpiát négyévente szervezik meg különböző államokban, idén a nyári olimpia van soron, melynek házigazdája Rio de Janeiro lesz. A XXXI. nyári olimpia augusztus 5.-én veszi kezdetét és augusztus 21.-én ér majd véget. Az idei eseményt a helyszín is különlegesebbé teszi az átlagnál, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy egy dél-amerikai város lehetőséget kap eme népszerű sportrendezvény megszervezésére. Rio de Janeiro-nak olyan városokat sikerült leköröznie a háromfordulós voksolás során, mint Chicago, Tokió és Madrid.

Rio olimpia 2016

Rio olimpia 2016

A jegyek árusítása már egy éve folyik, összesen körülbelül 7,5 millió jegyet bocsájtottak ki. A belépőárak nagyon széles skálán mozognak, hiszen ezek ellenértéke 12 dollártól egészen 1400 dollárig terjed, azonban a jegyek jelentős része 25 dollárnál is kevesebbe kerül majd. Az olimpiai láng a tervek szerint május 3-án ér majd el Brazíliába és összesen 329 városon megy majd keresztül. A hagyományos olimpiai játékok végeztével egyébként kezdetét veszi majd a nyári paraolimpia. A jelenleg közzétett adatok szerint az idei olimpián nagyjából 10500-an, a paraolimpián pedig körülbelül 4350-en vesznek majd részt. A nyári rendezvényen a következő sportágakban mérik össze az erejüket a sportolók: asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, golf, gyeplabda, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovaglás, műugrás, ökölvívás, öttusa, rögbi, röplabda, sportlövészet, valamint súlyemelés.