Nyaralás autóval? Így készülj fel rá!

Sokan, amikor a nyaralásukat tervezik, elsődleges szempontként kezelik a kényelmet és a gyorsaságot. Emiatt a külföldi – jellemzően 600-700 kilométernél távolabbi – úti célok esetében a leggyakrabban csak a repülés jöhet szóba, hisz 2-3 óra alatt ezek a helyszínek könnyedén megközelíthetőek.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor valamilyen oknál fogva inkább a magunk urai szeretnénk lenni és úgy döntünk, hogy autóval vágunk neki az ismeretlennek. Ennek az oka lehet az, hogy útközben megnéznénk pár látványosságot, de azért is dönthetünk így, mert épp rengeteg dolgot kell magunkkal vinni, ami repülőn egyszerűen nem megoldható, vagy csak nagyon drágán. Az ok tulajdonképpen mindegy is, a lényeg az, hogy ha úgy határozunk, hogy a családi négykerekűvel indulunk vakációzni, akkor vannak olyan dolgok, amelyekre érdemes nagy hangsúlyt fektetni már az előkészületek során, így sok kellemetlenségtől meg tudjuk kímélni magunkat.

Nyaralás autóval

Nyaralás autóval

Az első és legfontosabb, hogy az autó megfelelő műszaki állapotban legyen. Ennek érdekében indulás előtt pár héttel (hogy ha valamilyen hiba van, akkor még legyen idő javítani) mindenképpen vigyük el egy alapos átvizsgálásra. Ezen nem szabad spórolni, hisz ha véletlen út közben, egy idegen ország közepén derül fény a bajra, az sokkal többe fog kerülni. A biztonságérzetünket megtámogathatjuk egy jó kis biztosítással is, ami fedezi a kinti – esetleges – javításokat. Ugyancsak ellenőrizzük az autó okmányait, hogy mind érvényes-e, illetve hogy minden nálunk van-e, ne a határon derüljön ki, hogy otthon maradt a forgalmi. Ha aktuális a gumicsere, akkor azt végeztessük el még indulás előtt, egyrészt a biztonság miatt, másrészt pedig azért, mert vannak országok, ahol nagyon szigorúan nézik a profilmélységet (sőt azt is, hogy nyári, vagy téli gumival közlekedünk-e). Ha ezeket a lépéseket végigvisszük, akkor sokkal nyugodtabban indulhatunk útnak, ám azt ne felejtsük el, hogy minden országnak más a közlekedési kultúrája. Igyekezzünk alkalmazkodni, hisz legyen bármilyen vendégszerető egy nép, azt mindig tartsuk szem előtt, hogy ott ők vannak otthon.