Németország legszebb látványosságai

Németország történelmi és kulturális múltja bőven ad okot a tisztelgésre a nagy örökséggel rendelkező germán föld előtt. A szellemi téren jelentőset alkotó német nép ősei megteremtették azt a szilárd alapot, melyre bátran építkezhetnek a mai kor emberei is. Az Európa jelentős részét felölelő, mérsékelt éghajlati övben fekvő terület ideális minden alkotótevékenységre. Észak- és Dél-Németország eltérő táji adottságai sok évszázadon át meghatározták az adott tájegységek gazdasági és művelődéstörténeti fejlődését, ebből bőven profitálhat a jelenkor, sőt az utókor is.

[wp_ad_camp_1]

Németország látnivalói nemcsak múzeumi értékek, de igazi természeti alkotások is, melyek régiónként hívják fel magukra a figyelmet. A tavak és hegyek mellett a természet és emberi kéz egyedi, megismételhetetlen remekművei tekinthetők meg Bajorországi heidelbergi kastélytól Szászország szívéig, Drezdáig. Folyó, vízesés, szobrok, várak sokasága adja az UNESCO által is jegyzett történelmi örökséget. A Rügen-sziklák Észak-Keleten találhatók, a Jasmunk Nemzeti Park részét képezve. A fenséges látvány sokakat megihletett, ahogy a romantikus érzelmeket sugalló Rajna folyó is. A középső szakasz elnevezése innen fakad, Koblenz és Bingen között, kastélyok között haladva.  A Fekete erdő rendezőket, írókat sarkallt alkotásra, pompás alanya lett számos filmnek. A csodálatos hegyes vidék, vízesésekkel tarkítva 125 mérföld hosszú. Innen ered a Duna folyó is, fontos keresztmetszetét adva az üdülőparadicsomnak.

drezdai Frauenkirche

drezdai Frauenkirche

Az építmények közül a drezdai Frauenkirche nevű evangélikus templom, a középkori hatással bíró Lindau történelmi város épületei, a kölni dóm, a 2 lübecki és a brandenburgi városkapu, Augsburg, illetve Neuschwanstein, az Alpok mesés kastélya csak egy-egy számtalan látnivaló közül, melyet kedvelnek a turisták. A középkori hangulat éppúgy megtalálható a városokban, mint az újkori modernitás, ki-ki ízlése szerint választhat úti célt és programot.