Ne dobd ki! Ezekre jó a kávézacc

Háztartásunk – de legfőképpen a konyhánk – tele van olyan melléktermékekkel, melyeket gondolkodás nélkül kidobunk, anélkül, hogy tudnánk, mennyi mindenre lehet használni azokat. Ennek egyik remek szemléltető példája a kávézacc, amely ahelyett, hogy a kukában landolna, számtalan helyzetben nyújthat nagy segítséget.

Ott van mindjárt a legegyszerűbb felhasználási mód, amely során a zacc fizikai tulajdonságait használjuk ki: bizony, ha hiszitek, ha nem, kiválóan alkalmazható makacs szennyeződések lesúrolására. Persze nem érdemes egy indukciós főzőlapon kísérletezni vele, sokkal durvább felületekhez való, de például egy kerti grill esetében, amire azért rá tud égni ez-az, csodákat tud művelni. Ha nem akarunk sokat bajlódni az előkészületekkel, akkor egyszerűen csak öntsük a lefolyóba a kávézaccot, így semlegesítve a kellemetlen szagokat és akár az egyszerűbb dugulásokat is. A zacc ugyanis nem akad fenn a lefolyó csövén, ám magával sodor mindent, ami már megtapadt.

Kávézacc

Kávézacc

Akik rendszeresen járnak drogériákba, parfümériákba, azoknak talán nem lesz eget rengető újdonság a következő felhasználási tipp, hisz ezekben az üzletekben a parfümös részlegeken több ponton is van kávé kihelyezve kis üvegekben. A kávé ugyanis megköti a szagokat, így két illatminta között beleszippantva kitisztult orral folytathatjuk a parfümök közötti keresgélést. Nos ugyanerre a kávézacc is képes, így ha teszünk a hűtőszekrénybe egy kis tálban pár kanálnyi kávét, az képes a legintenzívebb szagokat (mint amilyen például a sárgadinnye, vagy egy alaposan érlelt sajt) is megkötni. A zaccot ugyancsak bevethetjük kertészkedés közben, akár az udvaron, akár egy benti fűszernövényes ládikában. Csupán annyi a dolgunk, hogy keverünk egy keveset a növények földjébe, ezzel extra tápanyaghoz juttatva azokat. A végeredmény pedig magáért beszél.