Miért célszerű elkerülni a kemény matracokat?

Bizonyára most meghökkenve kezdte elolvasni a cikket, ugyanis évtizedek óta a csapból is az folyik, hogy minél keményebb egy matrac, annál jobb. Nem meglepő, hogy érdekesnek találják a tényt, ugyanis az orvosok nagy része, még a mai napig is ezt az elvet vallja.

[wp_ad_camp_1]

Ezzel az elképzeléssel csakis egy baj van, mégpedig az, hogy nem igaz. Ugyanis olyan előfeltevésekből alakultak ki, melyeket valódi kutatások és tapasztalatok sohasem támasztottak alá. Ennek a mítosznak a végnapja 2003-ban jött el, amikor is egy tény meggyőzte az orvosokat. Ugyanis ekkor történt, hogy napvilágot látott meg egy Spanyol tanulmány,  melyre a szakorvosok azóta is iránytűként tekintenek a szakorvosok. A kutatás során 313 derékfájással küzdő beteget vizsgáltak meg 90 napig. A csoportot kettő részre osztották fel, az egyik csoport matracait keményre, a csoport másik felének pedig félkemény matracokat adtak. A hátfájás mindkét csoport tagjainál enyhült, ám jelentős eltérés a félkemény matracokat illetően tapasztaltak. Vagyis, amennyiben derék, vagy hátfájással küzdünk, akkor semmiképpen se kemény matracot válasszunk.

Kemény matrac

Kemény matrac

Sokkal inkább célszerű a félkemény matrac mellett letenni a voksunk, ugyanis az hozhassa el a javulást, illetve a gyógyulást az életünkbe. Ennek pedig igen egyszerű az oka, mégpedig, hogy a közepesen kemény matracok kisebb nyomást helyeznek a vállra, illetve a csípőre. Ugyanis természetesebb gerinc helyzetet tesznek lehetővé, illetve támogatják a magzati pózban való alvást. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy senki számára sem ajánlott a kemény matrac. Csak annyit szeretnénk mondani, hogy az emberek 99%  számára a félkemény matrac bizonyul a legoptimálisabbnak. Ugyanis a túl kemény, vagy a túl puha matrac jelentős feszültséget okozhat a derék csigolyáinak.