Mennyi időt igényel a kutyatartás?

Gyakran megesik, hogy egy háziállat nélküli családban a gyerek – esetleg a gyerekek – addig nyaggatják a szüleiket, amíg bele nem mennek egy kiskutya megvásárlásába. Az első hetekben – hónapokban még hatalmas az újdonság ereje és ilyenkor a kicsik minden szabadidejüket újdonsült négylábú barátjukkal töltik, ám ahogy a kölyökkutyából nagy lesz, úgy hagy alább az együtt töltött idő is.

Ezt persze minden józanul gondolkodó szülő jól tudja előre, főleg azok, akiknek régebben volt saját kutyájuk. Mert bár nincs is annál jobb, mint amikor a gyerek egy kutyával együtt nő fel, – hisz rengeteget tanul barátságról, szeretetről, gondoskodásról és felelősségről -, de aranyszabály, hogy a kutyát végső soron minden szülő saját magának veszi. Emiatt pedig érdemes végigpörgetni fejben, hogy ez milyen anyagi kiadásokkal jár (hisz illik az ebet minőségi táppal etetni, és azzal is számolni kell, hogy évente kötelező és ajánlott oltásokat kap majd, illetve bármikor megbetegedhet, ami komoly kiadásokat is jelenthet). Emellett azonban van még valami, amit kevesen vesznek számításba. Ez pedig nem más, mint az idő.

Kutyatartás

Kutyatartás

Egy kutya ugyanis nem csupán pénzbeli kiadásokkal jár, hanem a szabadidőnk egy részét is lefoglalja. Hogy mennyit, az persze sok mindentől függ, de ezt a tényezőt nagyon nagy hiba figyelmen kívül hagyni. Nem mindegy persze, hogy lakásban, vagy családi házban tartjuk az állatot, illetve az sem, hogy milyen fajtát választunk magunk mellé. Míg egy családi házban az idő nagy részében elvan a kutya a kertben, addig a lakásban tartott ebet minimum napi háromszor el kell vinni sétálni, és ezt szinte lehetetlen egy-másfél óra alatt megúszni. Ugyancsak hatalmas a különbség egy mopsz és mondjuk egy vizsla közt. Míg az előbbi akár egész nap ellustálkodik, addig az utóbbinak hosszú fárasztásra van szüksége ahhoz, hogy ne legyen frusztrált és végül ne a kedvenc cipőnkön élje ki fölös energiáit. Alaposan fontoljuk meg tehát, hogy belevágunk-e a kutyatartásba, hisz az egy évtizedig tartó folyamatos felelősség, ami sok türelmünket, energiánkat és pénzünket emészti fel.