Itt van a szomszédban: a varázslatos Dubrovnik

Elég csak egyetlen pillantást vetnünk Dubrovnik varázslatos óvárosára, és máris érthető, miért ez a legnépszerűbb horvátországi célpont az országba látogatók számára. Éppen emiatt nagyon alaposan meg kell fontolnunk, hogy év mely szakára időzítjük utazásunkat.

A nyár – amellett, hogy még a hazai időjáráshoz képest is forró – a zsúfoltságról szól. Ilyenkor egy-egy népszerű időszakban szinte lépni nem lehet a rengeteg turistától. Persze van, akit ez nem zavar – sőt, kimondottan élvezi a nagy tömeget -, ám a legtöbbünk számára ez azért erőteljesen élményromboló. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a szálláshelyek korlátozottak – és a legdrágábbak -, a sorok mindenütt hosszúak, és a szervezett programok zöme már rég betelt. Hogy mindezen kellemetlenségeket elkerüljük, válasszuk inkább a májust, vagy a szeptember-októbert az utazásra, ilyenkor az idő kellemes, ám a főszezonnal járó kényelmetlenségek javát elkerülhetjük.

Dubrovnik

Dubrovnik

Ami a közlekedést illeti, nem lesz nehéz dolgunk. Az óváros és környéke autómentes övezet, így gyalog kell megközelíteni a célpontokat, ám ha messzebbre merészkednénk, akkor sem kell kétségbe esnünk, hisz Dubrovnik tömegközlekedése kifogástalan. Kalandjainkat mindenképpen az óvárosban kezdjük meg, ahol a Pile kapun belépve a város főutcája, a Stradun vár minket, amely nem csupán híres filmek forgatásainak adott helyt, de itt található a Nagy Onofrio szökőkút, melyet 1438-ban építettek. Utunk innen aztán egyenesen a Szent János erődhöz vezet, ahol a kikötőben kötelező pár fényképet készíteni, hisz ilyen hátteret nem mindenhol találni. Igaz ez persze a várfalra is, ahonnan nem csak pompás kilátás nyílik, de bizonyos filmes és sorozatos emlékek is visszaköszönnek. Ha pedig a falakon kívülre merészkedünk, akkor nagy vétek lenne kihagyni a külön kis szigetre épült Lovrijenac erődöt, amely még most is tiszteletet érdemlően magasodik a város fölé.