Így lesz kényelmes az alvás a repülőn

Noha rengetegen tartanak a repüléstől, valójában még mindig a legbiztonságosabb közlekedési formák közé tartozik, ezért aztán ha egyszer rákapunk az ízére, akkor onnantól kezdve már alig várjuk a következő alkalmat, amikor a felhők fölé emelkedhetünk.

Bármennyire is szeretünk azonban a fellegekben szállni, a hosszú utak akkor is roppant kimerítőek tudnak lenni. A készülődéssel járó izgalmak, hogy időben kiérjünk a reptérre, a becsekkolás folyamata, majd a felszállás, ez bizony még a leggyakorlottabbak idegrendszerét is megviseli. Az első pár út persze az újdonság varázsával hat, és elvarázsolja az embert, ám idővel hozzászokunk a káprázatos látványhoz, ami az ablakon kitekintve tárul elénk. Ilyenkor pedig egy kiadós alvás nagyon sokat tud segíteni, nem csak azon, hogy könnyebben menjen az idő, hanem azon is, hogy megérkezve ne hullafáradtan hagyjuk el a repülőt, és ne azzal kezdjük meg a látogatásunkat egy idegen országban, hogy alszunk egyet. Sajnos a nyugodt pihenés nem épp a legegyszerűbb egy repülőn – pláne nem egy fapados járaton -, viszont pár egyszerű trükk alkalmazásával nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Alvás a repülőn

Alvás a repülőn

A legfontosabb a megfelelő méretű lábtér. Ha tehetjük, akkor válasszunk – már a foglalás során természetesen – olyan helyet, ahol nagyobb a távolság az előző üléshez képest. Így jóval kényelmesebb pozíciót tudunk felvenni, és az esetleg zsibbadás nem teszi tönkre a nyugodt pihenést. Sokan arra esküsznek, hogy a kézipoggyászt lábtámasznak használják, ennek is érdemes adni egy esélyt, mert könnyen lehet, hogy számunkra is beválik. A nyakpárna és a szemfedő azonban tényleg kötelező kellék. Előbbi a helyes fejtartás, míg utóbbi a nyugalomért felel, hisz világosban aludni a legtöbb ember számára óriási kihívás. Ugyancsak érdemes megfontolni a fejhallgató – vagy füldugó – használatát. Ez persze nagyban függ a szokásainktól, hisz van aki csak néma csendben tud álomba szenderedni, ám olyanok is szép számmal akadnak, akik csak valamilyen fehér zaj mellett képesek elaludni.