Így lehet tökéletes az első randi

Fiatal korunkban még megvan a kellő rutin, ha randizásról van szó, hiszen a húszas éveink elején – ha csak nem találtuk meg jó korán az igazit -, kijut belőle bőven. Ilyenkor pár elbaltázott találkozó után nagyjából már tudjuk, hogy milyen taktika vezet sikerre.

Sokan azonban a harmincas, negyvenes, sőt, nem ritkán az ötvenes éveikben újra randizni kényszerülnek, például egy válással végződő hosszú házasság lezárása után. Ilyenkor aztán ki kell lépni a komfortzónából, és újra bedobni a horgot a tengerbe, ám ez a legtöbb esetben egyáltalán nem bizonyul egyszerű feladatnak. Rég elszoktunk már attól, hogy mit is kell csinálni – de főképp mondani – egy ilyen helyzetben, hisz megszoktuk, hogy az ellenkező nem tagja, aki velünk szemben ül az étteremben egy általunk jól ismert személy, nem egy idegen, akinek a kedvenc zenéi felől érdeklődünk épp esetlenül.

Randi

Randi

Ám ha pár alapszabályt betartunk, akkor nagy katasztrófa nem történhet. Bár megváltozott a világ – ezen része is -, de az illem és az udvariasság még mindig nem ment ki a divatból. Ennek megfelelően a legsikeresebb kezdés a pontos kezdés, azaz ne késsünk a találkozóról – egyetlen percet sem -. Ezzel már az első pillanatban bizonyítjuk, hogy fontosnak tartjuk a másikat és tiszteljük, hisz nem raboljuk feleslegesen az idejét. Legyél ápolt és csinos. Nem kell túlzásokba esni, de mutasd a jobbik formádat. A többi pedig már csak odafigyelés és jellem kérdése. Nőként mindig ajánljuk fel a számla felezését, férfiként pedig – ahogy azt kell – udvariasan utasítsuk ezt vissza. A találka ideje alatt csak a másikkal foglalkozzunk, a telefonunk maradjon a zsebünk mélyén. Ha valami esetleg közbe jött és csak röviden tudunk maradni, akkor inkább keressünk közösen egy másik időpontot. Nincs jó első randi negyven perc alatt. Ne csak magunkról beszéljünk – ez mindkét nemre érvényes szabály -, hanem hallgassuk meg a másikat is, érdeklődjünk felőle őszintén. Ha ezek a dolgok passzolnak, akkor onnantól már csak a kémiának kell működnie. ezt azonban akarattal nem lehet befolyásolni.