Így kerüld el a nagytakarítás nyűgjeit

Vannak olyan kifejezések, melyek hallatán már gyermekkorunktól kezdve összeszorul a gyomrunk. Ilyen a fogorvos puszta említése, a védőoltás – illetve az injekció -, a vizsgák, no és persze a nagytakarítás.

Hisz semmi sem tudta jobban elrontani az önfeledtnek ígérkező hétvégénket, mint amikor péntek este anyukánk bejelentette, hogy itt az ideje rendbe vágni a lakást, és erre a szombat-vasárnap éppen megfelelő lesz. Felnőttként aztán épp ilyen undorral gondolunk rá, hogy érdemes lenne alaposan rendet rakni és olyan helyeken is takarítani, amiket a hétköznapok forgatagában elodázunk. Ám nem lehet örökké halogatni a dolgot, hisz ha az egész lakás úszik, akkor ott már komolyabb beavatkozásra van szükség. De létezik módszer, amellyel elkerülhetjük, hogy egy hétvégénk rámenjen a takarításra? Vagy kikerülhetetlen a dolog?

Nagytakarítás

Nagytakarítás

Sajnos a helyzet az, hogy varázsütésre még egyik otthonban sem lett rend és tisztaság, sőt, arra is hiába várunk, hogy valaki önként és dalolva átvállalja tőlünk ezt a kellemesnek egyáltalán nem nevezhető feladatot. Persze lehetünk olyan szerencsések, hogy párunknak épp ez a hobbija, és örömmel megcsinálja helyettünk, ám valljuk be, erre vajmi kevés az esély. Így ha el szeretnénk kerülni a hosszú órákig – vagy rosszabb esetben napokig – tartó hercehurcát, akkor nincs más választásunk, mint hogy napi szinten odafigyelünk és beiktatunk apróbb, húsz-harminc perces kis etapokat. Ez eleinte némi önfegyelmet és tudatosságot igényel, ám pár hét elteltével már rutinná válik és észre sem vesszük, hogy hétfőn kitakarítjuk a fürdőt, keddenként törölgetünk, minden hónapban egyszer ablakot pucolunk és így tovább, logikusan elosztva a ház körüli teendőket. Ez még messze a legkényelmesebb és legkevesebb fáradtsággal járó megoldás, mert a takarítás tényleg könnyebb kisebb részletekben, mint egyszerre, arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel kevésbé érezzük fájónak az elveszett időt.