Elég otthonra csupán egy táblagép?

Ma már szinte elképzelhetetlen egy család élete valamilyen komputer nélkül. Míg 20-30 évvel ezelőtt a kevesek kiváltsága volt és a mindennapi dolgokhoz a legkevésbé sem volt elengedhetetlen, addig ma már az élet minden területére beszivárgott a használata.

Fizethetjük számláinkat, időpontot foglalhatunk az orvoshoz, papíralapú újságok helyett híroldalakról tájékozódunk, de sokak számára munkaeszköz is a számítógép. Így hát igazándiból nem is az a kérdés, hogy vegyünk-e, hanem az, hogy milyet. Asztali PC-t? Vagy inkább laptopot? Esetleg elég egy táblagép? A helyzet az, hogy a választ csak és kizárólag az igényeink határozzák meg. Érdemes tehát nagyon alaposan megfontolni, hogy mire is fogjuk majd használni a masinánkat és eszerint dönteni. Kezdjük a legegyszerűbb, egyben legolcsóbban beszerezhető masinákkal, a táblagépekkel. Ezek az érintőkijelzős eszközök gyakorlatilag nagyra hízott okostelefonok, ám tudásban bőven többet nyújtanak – igaz ezt elsősorban a méretüknek köszönhetjük -. Míg egy 5-6 colos telefonon elég kényelmetlen megírni egy emailt is, addig egy 10-11 hüvelykes tableten már egész más a helyzet, főképp, hogy a legtöbbhöz akár külső billentyűzetet is csatlakoztathatunk, így a pötyögés még kényelmesebbé válik. Ha a videokonferencia, üzenetküldés, filmnézés vonalon mozgunk csak és semmi komolyabb teljesítményre nincs szükségünk, akkor nyugodtan válasszunk egy tabletet, szinte biztos, hogy elégedettek leszünk.

Táblagép

Táblagép

Ezeknek a gépeknek (és itt most természetesen a minőségi darabokról beszélünk csak) csupán két hátránya van. Az egyik a méret. Mert hiába a 10-12 hüvelykes kijelző, egy laptoppal, pláne egy monitorral összehasonlítva ez azért pici. Ez azonban sokakat a legkevésbé sem zavar. A másik a teljesítmény és emiatt kell nagyon megfontolni, hogy mire fogjuk használni. Ma már léteznek nagy teljesítményű táblagépek, ám megközelíteni egy erős asztali PC erejét sosem fogják. Így ha videóvágásra, vagy egyéb nagyon magas számítási kapacitást igénylő feladatra is szükségünk van, akkor ahhoz egy tablet nem lesz elég (épp úgy komolyabb játékokat sem fogunk tudni játszani rajta). Mindenki másnak azonban egy nagyon kényelmes, mobil és tartós megoldás lehet, egy csúcs asztali gép árának töredékéért.