A thai masszázs

A ma ismert thai masszázs nagyjából ezer éves technikákon alapul, noha gyökerei ennél is sokkal régebbi korokra nyúlnak vissza. Az alapját minden bizonnyal a kínai masszázs, illetve az indiai ayurvédikus masszázs biztosította, de egyes elemei a jógával is összefüggésbe hozhatók.

[wp_ad_camp_1]

A thai masszázs működésének alapelve az izmokra gyakorolt nyomó és nyújtó hatásokon alapul. A különböző testhelyzetek mind azt a célt szolgálják, hogy a test energiái szabadon áramolhassanak. Ezt az energiát szennek nevezik.

A thai masszázs elsődleges célja a fájdalmak és az izommerevség megszüntetése. Mindeközben a testet olyan állapotba hozzák, amely során a fájdalom távozhat; ehhez elengedhetetlenül szükséges az első látásra kivitelezhetetlennek tűnő testhelyzetek felvétele.

Thai masszázs

Thai masszázs

A masszőr mindent bevet, ami a rendelkezésére áll; dolgozik hüvelykujjal, tenyérrel, könyökkel, de még talppal és térddel is. A thai masszázs jellemzője a fokozatosság; az első érintések egészen finomak, majd ahogy szűnik az izmok merevsége és ahogy fokozatosan távozik a fájdalom, az érintések úgy lesznek egyre határozottabbak.

A páciens különböző testhelyzeteket vesz fel a masszázs során; elhelyezkedhet hanyatt és hason fekve, az oldalán fekve és ülve is. Ezek a testhelyzetek jelentik a kiinduló állapotokat, amikor a masszőr megválasztja a megfelelő pozíciókat, amiket kimozgatásoknak neveznek.

Ezek a kimozgatási technikák jelentik a thai masszázs egyediségét és legnagyobb előnyét. Ez a technika teszi igazán különlegessé és ezért szeretik olyan sokan. Akik szívesen vetik alá magukat a keleti gyógyításnak, illetve szeretik kipróbálni az alternatív gyógyászat különböző fajtáit, azok számára a thai masszázs kiváló lehetőséget jelenthet a felfrissülésre és a vitalitás megszerzésére.