A tejfogak ápolása

Sajnos még mindig nagyon sokan félvállról veszik a tejfogak ápolását, pedig nagyon fontos, hogy már időben megkezdjük a megfelelő tisztítási szokások kialakítását.

Persze valahol érthető, hogy miért legyintenek sokan a kisgyermekek esetében a fogmosásra. Egyrészt még mindig ott él a gondolat sokakban, miszerint a tejfogakat majd úgyis leváltják a maradandók – ezért hát nincs túl nagy jelentősége az állapotuknak -, másrészt pedig a kisgyerekek általában nagyon nem szeretik amik a szájukban matatnak, pláne nem 2 percig, ami a szakemberek által ajánlott minimum fogmosó idő. Ezért aztán félig-meddig kényelemből is sokszor elmarad a reggeli-esti rituálé, aminek bizony a fogak – és így közvetve a gyermek mellett a szülők – látják kárát. Számtalan oka van ugyanis, amiért már egész pici korban – gyakorlatilag az első fogacska kibújásának pillanatától – el kell kezdeni hozzászoktatni a kicsit a rendszeres fogmosáshoz.

Tejfog

Tejfog

Egyrészt így napi rutinná válik már másfél éves kora körül, emiatt aztán nem lesz egy harc minden fogmosás – eleinte nyugodtan folyamodjunk különféle cselekhez, és ha úgy könnyebb, akkor minden alkalommal nézzünk fogmosás közben egy témához illő kis mesét például -. Másrészt nem túl bölcs dolog hagyni elromlani a tejfogakat. Persze ezek nem fájnak, ám esztétikailag azért fontosak és azzal számoljunk, hogy 10-12 éves korban lesz vége csak a fogváltásnak, addig pedig sokkal szerencsésebb, ha a hófehér a gyermek mosolya. Emellett pedig ha szuvas tejfogakat váltanak le a maradandók, akkor a baktériumokban gazdag környezet miatt nagyon nagy az esélye annak, hogy ezek is azonnal romlásnak indulnak. Így hát – bár eleinte lehet, hogy nem egyszerű -, de már a kezdetektől fogva ápoljuk a gyermek fogait, természetesen a kicsik számára kifejlesztett speciális fogkefével és fogkrémmel.