A lánykérés alapvető szabályai

A legtöbb pár éltében eljön az a pont, amikor úgy érzik, hogy szeretnék megpecsételni a kapcsolatukat egy esküvővel. Igen ám, előbb a vőlegénynek kell egy komoly döntést meghozni, vagyis a lánykérést lebonyolítani.

[wp_ad_camp_1]

A lánykérés sokak számára semmiségnek és egyszerű dolognak tűnik, viszont ha mindent jól és a hagyományokhoz illően szeretnénk csinálni, akkor pár szabályt be kell tartanunk. Sajnos manapság ebben a rohanó világban egyre több helyen találkozhatunk olyan szituációkkal, amikor az emberek megfeledkeznek a hagyományaikról. Sok esetben jellemző ez ebben az esetben is, ugyanis egyre kevesebb legény keresi fel a fiatal lány szüleit, hogy elkérje vagy is a beleegyezésüket kérje a lánykéréshez. Pedig ez egy igazán szép gesztus, melyet minden vőlegénynek be kellene tartani, hiszen ezzel megtisztelik a lányos szülőket. Igazán fontos lehet ez a lépés a későbbiekre nézve, ugyanis egy jó viszony megalapozásának a kezdete is lehet. A másik fontos szabály, hogy sose ne karikagyűrűvel kérjük meg a lány kezét.

Lánykérés

Lánykérés

Ugyanis egyre többen hoznak ilyen döntést anyagi okokra hivatkozva. Viszont, adjuk meg a menyasszonynak azt a lehetőséget, hogy saját maga választhassa ki azt az ékszert melyet egy életen át szeretne viselni. Illetve egy jegyűrű egy örök emlék lehet a szerelmüket szimbolizálva. Amennyiben a lánykérés helyszínét keresgéljük, akkor nagyon fontos tényezőnek bizonyul, hogy semmiképpen se hozzuk kellemetlen helyzetbe a leendőbeli menyasszonyt, mivel még könnyen rossz választ kapunk a feltett kérdésre. Továbbá ebben az esetben nagyon mérvadó lehet, hogy a menyasszony milyen természetű, milyen lelkületű, hogy szereti-e a felhajtást, vagy sokkal inkább vágyik egy meghitt pillanatra. A lényeg, és ami talán a legfontosabb, hogy a vőlegény mindenképp legyen kreatív, legyen ez a nap igazán emlékezetes.