Velencében ezt is látni kell!

Velencében járva az egyszerű turista könnyen lehet, hogy kihagy valami csodás látnivalót, hiszen annyi a nézni való, hogy igen nehéz számon tartani mindent. De van itt valami, amit bizony nagyon is érdemes.

[wp_ad_camp_1]

A számos közismert látnivaló mellett, mint amilyen a Piazza San Marco és a Piazzetta épületei, valamint a világhírű Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri), Velencében van egy másik híd is, amit nem szabad kihagyni egy velencei utazás során. Ez a híd a Ponte di Rialto. Velence nem véletlenül büszkélkedik a Lagúnák városa címmel. Az épületek, terek, utcák között csatornák töltik be az utak szerepét, ezeken pedig számos híd ível át. Néhány híd, mint például a Rialto kimagasodik a többi közül. A Rialto elnevezés egy szóösszetétel, amely a rivo alto azaz magas part szóösszetételből származik, mivel a városrész, melyen található, a többinél magasabban fekszik, így kevésbé volt jellemző, hogy elöntse a víz. A Rialto da Ponta tervei alapján készült 1588 és 1591 között, méretei, megoldásai miatt építészeti csodának számított, di Pontát a kor építészei fölé emelte. A híd 7,5 méter magas , íve 44 méter, szélessége 22 méter, fesztávolsága 27, 2 méter.

Velence

Velence

Miután lecsapolták a környező mocsarakat, Velence elkezdett kiépülni, Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központjává lépett elő és ezzel a Rialto új szerepet kapott. A kereskedelmi élet egyik legfontosabb színtere lett a híd, mivel itt ellenőrizte Velence városa a Canal Grandén beáramló árut, a hajókat, valamint azt, hogy ki és mit akar kivinni a Városból, szintén a csatornánk keresztül. A Rialto a fontos eseményeknél is szerepet kapott. Aki Velencébe érkezett, minden esetben a Rialto alatt volt kénytelen elhajózni, ezért a városba látogató hírességeket, uralkodókat a Rialton állva várta és ünnepelte a tömeg.