Összeköltözés – mérföldkő a párkapcsolatban

A legtöbb párkapcsolatban egy idő után szóba kerül az összeköltözés. Ez egy igen fontos mérföldkő a párkapcsolatban, amikor valóban elkezdődik a közös élet. Nem csoda, ha számos kérdés felvetődik bennetek.

[wp_ad_camp_1]

Hogy pontosan mikor van itt az ideje az összebútorozásnak, az nagyon változó. Párkapcsolati szakértők fél évet mondanak, azonban ez sok mindentől függ, például, hogy milyen gyakran tudtok találkozni. Kirívó példák mindig vannak, például, hogy vannak, akik már egy hét után összeköltöznek és boldogan élnek. Az összeköltözés igazán hasznos, hisz lakva ismerszik igazán az ember, azonban csak akkor költözzetek össze, ha mindketten erre vágytok. Érdemes végig gondolni, hogy mennyire tudjátok kezelni a konfliktusokat. Ugyanis, ha a legkisebb dolgokon is összekaptok, akkor ne csodálkozzatok, ha a WC papír guriga miatt is összevesztek majd. Ha úgy érzitek, hogy kellőképp megvan az összhang, megbíztok egymásban és képesek vagytok megbeszélni a problémákat, akkor valószínűleg rendben lesztek költözés után is.

Összeköltözés

Összeköltözés

Viszont a két legfontosabb kérdést a végére hagytunk. Vagyis a mindennapi feladatokat, valamint a pénzügyeket. Nem mindegy ugyanis, hogy a kiadásokat felezitek vagy megosztjátok egymás közt, vagyis, hogy közös vagy külön kasszán lesztek-e. A másik kérdés, hogy a házi munkát miként osztjátok meg egymás közt. Banális kérdésnek tűnhet, azonban, ha folyamatosan egyikőtökre hárul a háztartásbeli feladatok elvégzése, akkor az könnyen konfliktusokhoz vezethet, éppen ezért jobb előre letisztázni a feladatok, hogy kire mi hárul a mindennapokban. Természetesen akadhatnak életszituációk, amikor egyikőtökre több feladat hárul vagy jobban be kell szállni a költségekbe, azonban ez tartósan a kapcsolat végéhez vezethet.