Mire kell odafigyelni a terhesség alatt?

Amikor valaki megtudja, hogy terhes lesz, még nem biztos, hogy fel tudja azt fogni, de az élete gyökeresen megváltozik. Ehhez természetesen idő kell, viszont azt azért nem árt tisztán látni, hogy ilyenkor nagyon fontos az, hogy rögtön váltsunk át a kevésbé egészséges életmódról a teljesen egészségesre.

A terhesség alatt nem csak magunkra, hanem a babára is nagy figyelmet kell fordítanunk. Éppen ezért, amikor kijön a két csík a teszten, mindenképpen tudatosulnia kell bennünk annak, hogy miről is van szó igazából: mostantól nem csak magunkért, hanem egy másik kis lényért is felelősséggel tartozunk, és éppen ezért, nem szabad engednünk a pillanatnyi csábításoknak, hogyha azok például arra sarkallnak minket, hogy egészségtelen ételeket fogyasszunk, dohányozzunk, vagy esetleg igyunk. Amikor ezt végiggondoljuk, már sokkal könnyebb dolgunk lesz, hogyha uralkodni akarunk magunkon. Fontos, hogy figyelembe vegyük mindezeket, és ehhez alkalmazkodjunk az egész terhesség alatt. Hogyha így teszünk, azzal nagyon sok mindentől kímélhetjük meg magunkat.

Terhesség

Terhesség

Fontos, hogy tudatában legyünk ennek, és mindenképpen ehhez mérten cselekedjünk. Amikor az ember így tesz, azt jelenti, hogy megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy felelősségteljes szülő váljon belőle. Azonban az is fontos, hogy mindenki a saját, önálló ritmusához alkalmazkodjon, és mindent csak akkor csináljon, amikor úgy gondolja, hogy már készen áll rá. Ellenkező esetben megtörténhet az, hogy lelkiismeret furdallása lesz oktalanul, és bünteti magát olyan dolgok miatt, amelyek igazából nem is nevezhetők problémának. Mindenki figyelembe kell, hogy vegye ezeket a dolgokat, ugyanúgy a környezet is! Senkit nem szabad elítélni, hogyha később dolgozza fel az ilyeneket. Fontos a pozitivitás és a türelem már ebben a szakaszban is!