Miért olyan népszerű az aranyhal?

Az olyan háziállatok, amelyek inkább dekorációnak számítanak, általában sokkal több ember lakásában megtalálhatóak, mint azok, amelyek nagyobb testűek, és aktívabbak. Ez azért van így, mert nagyon sok ember valóban csak dekorációnak tartja őket. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy nem fordítanak kellő figyelmet rájuk, csupán nem ugyanazt jelenti például egy halat tartani, mint egy kutyát.

[wp_ad_camp_1]

Az aranyhal az egyik legnépszerűbb ilyen állat. Hogyha már dekorativitásról beszélünk, akkor ez a fajta mindenképpen megfelel a célnak, és teljesíti a „feladatát”. Mivel pontosan erre a célra tenyésztették ki, biztosak lehetünk benne, hogy minden körülmények között nagyon jól fog mutatni az akváriumban, főleg akkor, hogyha más halakkal és szép növényzettel együtt él. A növényzet fontos lehet abból a szempontból is, hogy általa a halak egészségesebben élnek majd, és természetesen hosszabb élettartammal. Azonban az már egy más kérdés, hogy az aranyhal mennyire tűr meg maga mellett más fajtákat is (vagy azok mennyire tűrik meg őt…). Viszont, hogyha csak lehet, akkor tartsuk más halak társaságában, mert nem annyira kedveli a magányt. Fontos, hogy az akváriumot rendszeresen pucoljuk, és cseréljük ki a vizét, mert az aranyhalak nem számítanak a legszívósabbnak, és könnyen képesek megbetegedni, hogyha elmulasztjuk megtenni ezeket a dolgokat.

Aranyhal

Aranyhal

Az aranyhal a legnépszerűbb halfajtának számít, mert valóban nagyon szép, és – ahogyan a neve is mutatja – arany színekben pompázik akkor, amikor rá süt a nap. Az ára pedig igazán mindenki számára elérhető, és a legtöbb kisállat kereskedésben kapható is. Amikor valaki ilyent kíván beszerezni, akkor a legjobb, hogyha egy kicsit utána néz, hogy melyek azok a fajták, amelyek mellett megfér. Mindenképpen szükséges nekik olyan levegőztető rendszer, amely oxigént termel a víz alatt is.