Melyik a legjobb edzésforma, ha súlyt akarunk veszíteni?

Sok ember jár azért edzőterembe, hogy karcsú legyen. Azonban nem létezik erre egy külön recept, a tanácsadók mindenkinek másfajta edzéstervet javasolnak, olyant, ami megfelel az ő korának, alkatának és izomzatának.

[wp_ad_camp_1]

Ezért sem lehet olyan általános érvényű kijelentéseket tenni, hogy például a kardió jobb, mint a sima kocogás. Ez minden embernél másképp nyilvánul meg. Abban viszont a szakértők is megegyeznek, hogy a súlyemelés és a kardió kiemelt szerepet játszhat a gyors súlycsökkentésben. A kardió edzés lényege, hogy egyenletes időközönként kell változtatni a tempón és az erőbefektetésen. Ha öt percig csak kocogunk, akkor az idő lejárta után egyből át kell váltanunk sprintelésbe, és minden erőnket belefektetni ebbe az újabb öt percbe, melyet aztán megint a lassú kocogás követ, kevés erőbedobással. Ezt meg kell ismételni legalább 5-5-ször, hogy hatásos legyen. Természetesen nemcsak futással, hanem másfajta gyakorlatokkal is elvégezhetjük, attól függően, hogy milyen izmokat akarunk megmozgatni.

Túlsúly

Túlsúly

A másik edzésforma, amit még ki szoktak emelni, az a súlyozás. Természetesen itt nemcsak a nehéz súlyemelésről van szó, hanem a kisebb súlyokkal végzett gyakorlatokról is. Ha adott például egy olyan torna, ahol köröznünk kell a karunkkal, akkor azt megtehetjük úgy is, hogy közben 1-2 kilós súlyokat tartunk a kezünkben, attól függően, hogy mennyire bírjuk. Ha ily módon végezzük a gyakorlatokat, akkor akár kétszer annyi zsírt is elégethetünk, mintha nélküle csinálnánk. Mindenesetre, egy dolog biztos: intenzív edzés nélkül senki ne várjon megváltást, ha csökkenteni szeretné túlsúlyát. Viszont sokkal jobb kitartónak lenni és végigcsinálni a rendszeres edzéstervet, mint fogyasztó készítményeket szedni, mert azok nagyon károsak lehetnek az egészségre, a mozgás viszont csak egészséges lehet.