Kerülje ki a telefonos lehallgatás esélyét!

Ha nem akarja, hogy olyan információk szivárogjanak ki a cégéből, melyek a konkurencia számára előnyt jelenthetnek, akkor jó, ha tudja, hogy a lehallgatás elleni védelem rendkívül fontos. Még pár évvel ezelőtt csak a legújabb bűnügyi- és kém filmekben használták az üzletfelek egymás kijátszására a poloskákat és a telefonon történő lehallgatást, addig ma már ez szinte hétköznapi dolognak számít, még akkor is, ha illegális.

[wp_ad_camp_1]

A lehallgatás egyik legnépszerűbb típusa a telefonos lehallgatás. Van az úgy, hogy nem lehet a személyes találkozót összehozni, mert nagy a távolság, vagy mert kevés az idő. Telefonon fontos adatokat közölni, egy-egy üzlet kényes részleteit levitatni védelem nélkül, viszont felelőtlenség. Az üzleti életben a telefonos lehallgatás sajnos igen gyakori módszernek számít a versenyben való fennmaradás érdekében. Ezen lehet bosszankodni és keseregni, de mindhiába. Amit tehet az az, ha cselekszik, ha a kéri a telefonos lehallgatás elleni teljes védelmet.

Telefonos lehallgatás

Telefonos lehallgatás

Cégünk komoly szakértői gárdával rendelkezik, a legújabb technikai háttér áll mögöttünk, így segíteni tudunk abban, hogy ne kerüljön ki olyan információ a vállalatából, amelyet nem akar közölni. A telefonos lehallgatás mellett természetesen biztosítani tudjuk a kémprogram mentesítést, az internetes védelmet, a külső- és a belső védelmet, de még a fizikai védelmet is, avagy teljes körű megoldást kínálunk. Ha mellettünk dönt nem kell attól tartani, hogy ellopják ötleteit, hogy elveszik ügyfeleit, hogy érdemtelen előnyhöz jutnak versenytársai.

A telefonos lehallgatás elleni védelem érdekében mindössze csak annyit kell tennie, hogy ajánlatot kér és csapatunk máris készséggel áll a rendelkezésére, máris azon leszünk, hogy biztosítjuk a védelmet az Ön számára! Az Elektronika Vonala Vagyonvédelem várja, ne tétovázzon!