Kedvelt turisztikai régiónk: a Balaton és környéke

A nyár közeledtével egyre többen vannak úgy vele, hogy az ideális nyaralási helyszínt keresik. Van hazánknak egy olyan turisztikai régiója, mely mellett a tavasztól késő őszig terjedő időszakban évek óta sokan döntenek. A „magyar tenger” gazdag idegenforgalmi kínálattal áll a családok, baráti társaságok rendelkezésére, s valószínűleg idén is több ezren töltődnek majd fel partján.

[wp_ad_camp_1]

A Balaton és környéke már évtizedek óta Magyarország egyik frekventált idegenforgalmi régiója. Az elmúlt évek átalakításainak, fejlesztéseinek köszönhetően nem csak fürdőzés, de szállás és szórakozás terén is rendkívül gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Az egykori szabadstrandok helyén már jól felszerelt komplexumok vannak, s bár az árak tekintetében kissé többel kell számolni, mint egy-két évtizede, de ezért cserébe minden téren igényes szolgáltatásokat lehet kapni.

Balaton és környéke

Balaton és környéke

Ha sorra kívánnánk venni a tó környékének legnagyobb városait, akkor a homokos, lassan mélyülő vízéről híres Siófok, a csodálatos kikötővel és a hattyúk rengetegével rendelkező Balatonfüred, vagy a páratlan kilátást nyújtó Tihany biztosan szerepelnének közöttük. Keszthely és Badacsony szintén olyan frekventált területnek számítanak, amely mellett mindenképpen megéri letenni a voksot, ha másként nem is, de a szállásként választott városból kiindulva egy kirándulás erejéig mindenképpen. A remek halételek, a mennyei borok, a fürdőzési lehetőség és a számtalan szabadtéri fesztivál olyan turistacsalogatónak számítanak, amely miatt évről-évre több ezren teszik le a voksot a Balaton térsége mellett. A környékben egyébként kalandpark is várja az adrenalinra éhezetteket, de a vadaspark látogatás is remek választásnak bizonyul. A wellness szállodák mellett apartmanok és vendégházak közül is válogathatnak az érdeklődők, mely utóbbiak kétségtelenül olcsóbb megoldásnak bizonyulnak.