Itt a strandszezon! Készíthetjük a fürdődresszeket!

A téli hónapok bizony gyakran igencsak fásulttá teszik az embert, hiszen a kevés napfény köztudottan nincs különösebben jó hatással a hangulatunkra. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk többet enni, hiszen a sok vastag pulóver alatt ugyan ki venné észre, hogy igencsak kerekedik az a bizonyos pocak.

[wp_ad_camp_1]

Tavasz környékén nem csak az erre az évszakra jellemző fáradtság vesz erőt rajtunk, hanem lassan a megbánás is, hiszen ilyenkor már egyre lengébb öltözékben járunk és a téli hónapok alatt elmulasztott testmozgás napról napra nyilvánvalóbbá válik. Az önmagunkkal való igazi szembesülés azonban csak ezután következik. Itt a strandszezon! A gyerekek legnagyobb örömére végre kezdetét veszi a felhőtlen pancsolás időszaka, a felnőttek azonban nem minden esetben osztoznak a kicsik lelkesedésén. A helyzet azonban az, hogy érdemes megbarátkoznunk a saját testünkkel, hiszen az önutálatból fakadó szigorú diéta és spártai életmód hosszútávon sohasem vezet jóra. Vegyük fel bátran azt a fiókban lapuló fürdőruhát és érezzük magunkat a lehető legjobban, hiszen végre süt a nap, így nap mint nap megkaphatjuk a szervezetünk számára szükséges D vitamin adagot, a megfelelő bőrápolás mellett pedig akár szépen le is barnulhatunk.

Strandszezon

Strandszezon

A strandolás egyébként is kiváló nyári időtöltés minden korosztály számára, a legkisebbektől egészen a nyugdíjasokig. Amíg a gyerekek vidáman ugrándoznak a medencében, addig a fiatalok kedvükre sütkérezhetnek, míg az idősek egy-egy speciálisan a számukra kialakított medencébe áztathatják és pihentethetik sajgó testrészeiket.

A strandidőszaknak tehát érdemes örülni, hiszen kinek ne esne jól egy kis kikapcsolódás a hétvégén egy átdolgozott, stresszes munkahét után, amelyet végig egy mesterségesen megvilágított irodában töltünk? A nyár kitűnő alkalom arra, hogy végre igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben és elfogadjunk magunkat az összes hibánkkal és vonzó tulajdonságainkkal együtt. Ne feledjük, változtatni is csak akkor tudunk a külsőnkön, ha előtte képesek vagyunk megbékélni a jelenlegi helyzettel is. Irány a strand, eljött a lazítás ideje!