Húsvét 2019-ben áprilisra végére esik

Amikor Húsvétról beszélünk, akkor a katolikusok egyik legnagyobb és legjelentősebb ünnepéről van szó. Amely egy mozgó ünnep, így ennek köszönhetően minden évben másik dátumon ünnepeljük. Nagyon sok számítás előzte meg a mait, ugyanis többszörös próbálkozás árán sem sikerült, hogy egy fix dátumot határozzanak meg ennek az ünnepnek.

Húsvét 2019-ben április 21.-ére esik, majd ezt követi a Húsvét hétfő. A katolikus Húsvét és a zsidó pészáh, eredetileg egybe esett. Így ehhez is köthető, hogy magát az ünnepet, már nagyon régre vezethetjük vissza. A mai egyházak az 1581-es rendelet szerint járnak el, melyet Níceai zsinaton hoztak meg és rendeletet és foglalták kánonba. Így a mai napig ehhez a módszernek az alkalmazásával számolják, hogy a következő évben az év melyik napjára esik a Húsvét ünnepe. A Húsvét mint megnevezés a húshagyókedd hozható összefüggésbe. Ugyanis a nagyböjt, akkor kezdődik és a hús fogyasztásának a tilalmára szólít fel. Húsvét alkalmával Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. A megemlékezés megkezdőik Nagycsütörtökön, amikor az utolsó vacsorára emlékezünk. Ezt követi Nagypéntek, amikor a keresztre feszítést történt. Majd a nagyszombat és a Húsvét vasárnap, amikor a feltámadást ünnepeljük meg.

Húsvét 2019

Húsvét 2019

Ehhez a katolikus ünnephez is nagyon sok hagyomány köthető. A legfőbb jelképei a bárány, a barka, a nyúl és tojás. Amennyiben szeretne erről az ünnepünkről bővebb információval rendelkezni és megtudni, hogy melyik jelkép mögött mi található, akkor nincs más teendője, mint felkeresni bennünket a honlapunkra kattintva. A honlapunkat a pontosido.com oldalára kattintva találhatja meg, ahol még nagyon sok fontos információval várjuk a kedves érdeklődőinket. Forduljon hozzánk bizalommal, ugyanis nálunk csakis is friss híreket talál, melyek nagyon sokat segíthetnek a mindennapjaiban.