Homokozós játékok a jatektenger.hu webáruház kínálatában!

A homokozás nem csupán a gyermekkor egyik kedvelt tevékenysége, hanem kiváló fejlesztő játék is egyben. A homokban való alkotás olyan kedvelt tevékenység, melyet az előző generációk is előszeretettel játszottak. Annak érdekében, hogy minél élvezetesebb legyen a játék, érdemes pár homokozós játékot rendelni a gyereknek!

Homokozós játékok – Senkinek sem kell magyarázni, hogy homokozni kiváló mulatság, hiszen a mai szülők is lelkesen készítették a homokfagyi gombócokat, illetve a homokvárakat egykor. Ugyanakkor egyes túlféltő szülők aggódhatnak a homokban lévő baktériumok miatt, illetve, hogy a homok nem túl higiénikus. Emiatt azonban nem érdemes eltiltani a gyereket a homoktól, ugyanis számos fejlesztő hatása van a homokozásnak. Az egyik ilyen a szem-kéz koordináció fejlődése, melyre nagy szüksége van az iskolába menő gyereknek. Emellett a homokkal való játék során a finommotorikus és a nagy motorikus mozgás is fejlődik. Éppen ezért kijelenthető, hogy a homokozás kiválóan elősegíti a fizikai fejlődést. Ahogy korábban már említettük, a homokozás nem éppen a leghigiénikusabb tevékenység. Ha nem szeretné, hogy a gyerek egy játszótéren homokozzon, akkor vásároljon neki műanyag homokozót, mely ráadásul mobilis, magával tudja vinni, például egy nyaralásra.

Homokozós játék

Homokozós játék

A homokozás még inkább teljes lehet a homokozós játékok használatával. Mindössze egy két kellékre van szükség és a gyerek még inkább élvezni fogja a játékot. Mindamellett nagyfokú kreativitásra és fantáziára is szükség van, aminek segítségével egy saját kis homok világot tud megalkotni a gyerek. A homokozás a fantáziára és a kreativitásra is fejlesztő hatással van. Ha szeretne homokozós játékokat vásárolni, akkor látogasson el a jatektenger.hu webáruházba és tekintse meg a kínálatot!