Hogyan szerettesd meg gyermekeiddel az olvasást!?

Sajnos már évek óta már küzdelmek folynak a tanárok és szülők, valamint a diákok között, ami az olvasási szokásokat illeti. A legtöbb statisztikai kimutatás azt bizonyítja, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Különösen igaz ez a gyerekekre, pedig nekik sokkal fontosabb lenne megőrizniük ezeket az értékeket, nem biztos, hogy fiatalon készen állnak arra, hogy a mesék helyett, a való világból érkező ingerekből táplálkozzanak. Ha felelősségteljes szülő vagy, fontos számodra az, hogy ne csak az öldöklős rajzfilmekből próbáljon meg információt gyűjteni gyermeked, akkor adunk tippet, amivel rábírhatod gyermekedet az olvasásra.

[wp_ad_camp_1]

Először is vidd el gyermeked egy mini tanulmányi körútra, tehát egy hétvége alkalmával látogassatok el pár könyvtárba vagy esetleg könyvesboltba. Engedd meg, hogy tüzetesen végigjárjon mindent, belelapozhasson minden olyan könyvbe, ami érdekli. Meglátod, hogy élvezni fogja a kirándulást, sőt ott lesz a tudat is, hogy felnőttek között foroghat és ugyanazt csinálhatja amit a nagyok.

Olvasás

Olvasás

Fontos, hogy tedd választékossá a hangod miközben felolvasol neki egy mesét, hiszen semmi sem lehet unalmasabb, mint az intonáció nélküli olvasás. Ha profi felolvasó akarsz lenni, akkor az adott párbeszédeknél szándékosan változtasd el a hangod egy kicsit, a karakternek megfelelően. Minél kisebb egy gyerek, annál jobban és hatékonyabban alkalmazható ez a módszer.

A harmadik, talán leghatásosabb módszer, hogy érdemes megmutatni Neki mindazt amiről olvas. Amennyiben elviszed pár helyre a gyereked és megmutatod neki mindazt amiről olvasott sokat segíthet abban, hogy megszeresse az olvasást, mivel a gyerekek kifejezetten vizuálisak, így érthető, hogy Ők ezen keresztül élik meg először a világot. Ha személyesen meggyőződhetnek róla, hogy átélhetik azokat a csodákat, ami a könyvek lapjain rejlik, maguk is hamar rákapnak annak ízére.