Hogyan segítsünk magunknak az elalvásban?

Nagyon sok ember küszködik azzal manapság, hogy képtelen elaludni, és ebből kifolyólag képtelen arra is, hogy nappal jól teljesítsen, és oda tudjon figyelni a különböző dolgokra. Sokan nem is gondolnak bele rendesen ebbe a helyzetbe (vagyis abba, hogy az éjszakai pihenés és a másnapi tevékenység mennyire összefüggenek egymással).

Az elalvás az első fontos lépése annak, hogy az ember megfelelően kipihenhesse magát. Amikor valaki nyugodt körülmények között alszik el, akkor az egyáltalán nem ugyanaz, mintha idegesen, feszülten aludna el, mivel az elalvás fázisa hatással van az éjszaka további részeire is. Hogyha valaki nem tartja fontosnak, hogy jól aludjon el, akkor annak mindenképpen számolnia kell vele, hogy nem biztos, hogy mély és pihentető lesz az alvása az éjszaka folyamán. Az elalvás nem mindenkinek ugyanannyira egyszerű folyamat, viszont fontos megjegyezni, hogy mindenképpen segítsünk magunkon, hogyha nem tartozunk a jó alvók közé. Ezzel a mozzanattal nem csak az éjszakáinkat, hanem az azután következő nappalainkat is biztosítják.

Elalvás

Elalvás

A nyugodt alváshoz elsősorban nyugodt környezetre van szükség. Nyugodt környezet alatt természetesen több mindent is lehet érteni, mindegyiket az ember igényeitől függően. A nyugalom nem mindenkinek jelenti ugyanazt, azonban az biztos, hogy pihentetőbben lehet aludni egy csendes és sötét környezetben, mint például egy hatalmas buli kellős közepén, ahol fények, zajok, és mozgolódás van. Az ilyen ingerek tudat alatt is érintenek bennünket, és hiába van az, hogy nem ébredünk fel rájuk, mégis zavarhatják a mély alvási fázisokat, és ebből az okból kifolyólag az emberek nem biztos, hogy tudatosítják azt, hogy valójában nem is alszanak jól. Az elalváshoz a legjobb praktikák a forró vízben való fürdés, a relaxáló mozgásgyakorlatok (például jóga), valamint a meditáció.