Fürdőruhadivat

A fürdőruha régebbi találmány, mint gondolnánk. Már több, mint háromezer éves festményen ábrázoltak hölgyeket fürdés közben, akik bikiniszerű kétrészes ruhát viseltek. Később a teljes testet elfedő ruhák váltak társadalmilag elfogadottá. Az 1900-as évek elején letartóztatás fenyegette a hölgyet, aki kivillantotta a lábát a strandon, a meztelenség erkölcstelenségnek számított.

Igazi áttörésnek számított, amikor megjelentek a többrészes darabok, amelyek felsőből, rövidnadrágból és harisnyából álltak. A modernkori bikini Louis Reard párizsi mérnök nevéhez fűződik 1946-ban. A kétrészes fürdőruhát nehezen fogadták el, először be is tiltották, majd Brigitte Bardot viselt bikinit a filmvásznon 1957-ben, ami nagyban hozzájárult a kétrészes ruhadarab népszerűsítéséhez. Az idők folyamán a fürdőruhák egyre kisebbek lettek, majd Braziliában a 80-as években megszületett a tanga, a legtöbbet láttató bikinialsó. A fürdőruhadivat ma már elég változatos, a bikinik mellett ez egyrészes darabok is igazán sikkesek és számtalan fazonban kaphatók a visszafogottaktól az extra szexi kivágottakig.

Fürdőruhadivat

Fürdőruhadivat

A mintákat illetően a legnépszerűbbek a trópusi virág- és levélminták, valamint a batikolt és csíkos változatok is hódítanak. Színben az örök divat fekete és fehér mellett a piros, kék, sárga, khaki és az extra vibráló árnyalatok is nagy kedvencek. Bikiniben a hagyományos melltartófazonok mellett a bikinitopok is egyre elterjedtebbek. Népszerűek a csavart, fodros és hullámos megoldások és a karcsúsító hatású keresztpántok. Az alsók tekintetében a lábat nyújtó brazil fazon a legnépszerűbb, de a magas változatok sem mentek ki a divatból, mert diszkréten formázzák az alakot, leszorítva a kis pocakot. A bikini alsókon éppúgy hódítanak a pántos, fűzős, masnis megoldások, amelyek feldobják a megszokott fürdőruhákat.