Fogorvos Győr városában a szép mosoly érdekében

Nagyon sokak életében nagy félelmet jelent a fogorvos látogatása. Annak érdekében, hogy megelőzzük, a komolyabb beavatkozásokat érdemes rendszeresen látogatni a fogorvost, évente legalább kétszer.

Fogorvos Győr nagy szeretettel várja minden kedves páciensét. A rendelőnkben végzünk esztétikai és konzerváló fogászatot, illetve fogpótlás és implantológia területén is nagy szaktudással rendelkező Dr. Deák Henrietta várja a pácienseket. A tanulmányait 2001-ben fejezte, Szegeden a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Szakán. A magán rendelőmet 18 év után nyitottam meg, amikor már úgy éreztem, hogy kellő szaktudással és tapasztalattal rendelkezem. Ez az idő alatt belföldön és külföldön egyaránt, igyekeztem a betegellátásban részt venni és minél nagyobb tapasztalatot begyűjteni, melyet mind a mai napig kamatoztatok. Továbbá az elméleti fejlődősre is nagy hangsúlyt fektetettem, hiszen a tanulmányaim befejeztével több képzésen is részt vettem. Hiszen mindig arra törekedtem, hogy teljes mértékben megtudjak felelni a folyamatosan fejlődő orvoslásnak.

Fogorvos Győr

Fogorvos Győr

Továbbá azt is fontosnak tartom, hogy egy fogorvos ne csak a rossz fogakkal és azok gyógyítással foglalkozzon. Számomra a betegek is lelkivilága is épp olyan számottevő. Sokszor találkozunk olyan esetekkel, hogy nem csak a problémákat kell megoldani, hanem az ehhez vezető utat is egyben. Ám mindennek előtt főként a probléma kialakulásának a megelőzésre kell törekedni. A rendelőmben minden beteg számára személyre szabott kezelést biztosítunk. Számomra az jelenti a legjobb érzést mikor a páciensek széles mosollyal és jó érzéssel távoznak egy-egy kezelés után. Minden további információt megtalál az info@colordent.hu e-mail címen és a +36 30 6099 252-es telefonszámon.