Ezeket a hibákat követheted el elvált szülőként

Sok szülő próbál a gyereken keresztül kommunikálni a másikkal. Ez viszont szükségtelen érzelmi terhet ró a kicsire, emellett alkupozícióba kényszeríti őt olyan helyzetben, amit a felnőttek sem tudnak kezelni. Az e-mail vagy más egyéb internetes megoldás ehelyett kitűnő lehetőséget biztosít a lényegre törő üzenetváltásra. Muszáj elfogadni, hogy adott kérdésekben kénytelen leszel egyeztetni a másik féllel is.

[wp_ad_camp_1]

Az elvált szülők leggyakoribb hibája, ha túlzott tudatossággal akarják jóvátenni a kárt. Az események érzelmi részét egy vagyont érő játékbolti utalvánnyal nem lehet kiváltani. A szakértő szerint a kicsik rendkívül alkalmazkodóak a tinédzserkor végéig. Kérj tőle bocsánatot, ha úgy érzed szükséges, de ezt ne tedd meg óránként.

A kamasz gyerekek szeretik magukénak tudni az irányítást. Ha beleesel abba a hibába, hogy kínos részleteket, és gondolatokat osztasz meg a gyerekkel, akkor könnyen előfordulhat, hogy egyenrangú partnerként kezd rád tekinteni. A baráti viszony szülő és gyerek esetében nem egészséges. Kell az az egyfajta szülői tekintély, amibe a sebezhetőség bizonyos mértékig persze beletartozik persze.

Elvált szülők gyereke

Elvált szülők gyereke

Nem érdemes úgy tenni, mintha nem létezne a másik. Érdekes helyzetet teremthet, ha meg sem kérdezed gyermeked, hogy a másik háztartásban mi történt vele, de a túlzott érdeklődés sem szerencsés, óvatosnak kell lenni. Arany középút például, ha nyíltan érdeklődsz az iskoláról, de az már veszélyes, ha percről-percre értesülni akarsz a volt párod és annak új párjával tett kirándulásról.

A gyereknek mindig éreznie kell, hogy megérted. Inkább hallgasd meg ahelyett, hogy meg akarnád szabni, mit gondoljon. Sose kritizáld a volt párodat a jelenlétében. Lehet, hogy komoly kihívást jelenthet a dolog, de a kritikával csak azt érnéd el, hogy a kicsinek lelkiismeret-furdalása legyen, amiért szereti az anyját, illetve az apját. Ez pedig a világ egyik legellentmondásosabb érzése, aminek nem teheted ki gyermeked.