Az ágy választás alapjai

Vásárlás során hajlamosak vagyunk a józanész által felállított érveket, gondolatokat sutba vágni, aminek oka, lehet egy hihetetlen akció, az eladó kitűnő rábeszélő képessége, de akár az „első látásra szerelem” érzés is.

Ágy választás során mindenkiben más szempontok fogalmazódnak meg. Van, aki úgy választ ágyat, hogy majd meglátom és beleszeretek, mások viszont alapos kutatást végeznek a témában. Túlzásba sem kell esni, leginkább a legfontosabb paraméterekkel tisztában kell lenni. Vegyünk egy egyszerű példát! Egy 175 cm-es embernek a 185 cm hosszú ágy ideálisnak tűnhet, azonban nem az. Még pedig azért nem, mert a kényelmes, pihentető alváshoz az ágy hosszúságának legalább 15-20 cm-el hosszabbnak kell lennie, mint amilyen magasak vagyunk. Tehát esetünkben a 175 cm-es embernek 190 cm-es, de inkább 195 cm-es ágyra van szüksége. Szélesség tekintetében a felnőttek számára minimum 80 cm, de inkább 90 cm számít ideálisnak.

Ágy

Ágy

Az ágy alapvetően két részből áll az ágykeretből, valamint az abban lévő ágybetétből, amit akár úgy is definiálhatnánk, mint az ágy lelkét. Ide tartozik a matrac is. Matrac tekintetében sokan a keményeket preferálják, mert hogy a hát- és derékfájdalommal küzdők számára a kemény padlón való alvást javasolták. Azonban tudni kell, hogy ez még akkoriban volt, amikor a többség szalmán aludt. Ma már több kutatás is bebizonyította, hogy a hosszú időn át kemény matracon való alvás gerincdeformálódáshoz vezethet. Éppen ezért, olyan matracot kell választani, ami folyamatos alátámasztást ad a gerincoszlopnak. Így ébredés után sem fogja azt érezni, hogy mindjárt „leszakad” a gerince vagy mintha egy percet sem aludt volna. A matrac, valamint az ágykeret vásárlása során jobb szakértő segítségét kérni, hogy pihentető alvásban legyen része.