A vegetarianizmus és a szervezetre gyakorolt hatásai

Manapság már sokan választják étrendjüknek a vegetarianizmust, mellyel teljesen kizárják az állat megölésével elkészített táplálékokat. A vegetarianizmus több féléje ismert. Ezeket úgy határozzák meg, hogy a húson kívül, milyen más ételeket nem fogyasztanak.

[wp_ad_camp_1]

A legszigorúbb étkezésük talán a vegánoknak van, akik nem csak a húsokat, de minden állati eredetű ételt, mint a tej és tejkészítményeket is elutasítják, valamint a tojást, de vannak, akik még a mézet is. Ezenkívül találkozhatunk még nyers-evőkkel, ők semmilyen főtt vagy sült ételt sem fogyasztanak, csakis nyers gyümölcsöket vagy zöldségeket. Akadnak olyanok is, akik még állati eredetű ruhákat és kiegészítőket sem vennének fel, és semmilyen háztartási eszközt nem használnak, melynek teszteléséhez állatokat használtak. Mindezek mellett, találkozhatunk olyanokkal is, akik vegetáriánusnak tartják magukat, de vendégségben és éttermekben, megeszik a húsféléket, a tojást, mivel nem tudnak mást enni, illetve csak illemből fogyasztanak ilyesmit.

Vegetarianizmus

Vegetarianizmus

A növényi étrend nagyban hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és sok betegséget megelőzhetünk vele. Köztudott, hogy a növények rendkívül gazdagok vitaminokban, nyomelemekben és enzimekben, ami hozzájárul, a könnyű emésztéshez, és fogyasztásukkal minden tápanyagot tudunk biztosítani, amire szervezetünknek szüksége van. Magas rosttartalmuk miatt, a salakanyagok megfelelően tudnak távozni testünkből, ezek mellett egy növényi étrend lehetővé teszi, hogy felerősítjük immunrendszerünket. Fogyasztásukkal lecsökkentsük a koleszterinszint megnagyobbodását, amivel elkerülhetjük a szív- és érrendszeri betegségek megjelenését. Ezek mellett megakadályozzuk a túl sok fehérjebevitelt, ami a kövesedést, a lassú emésztést a máj és a vese túlterheltségét okozhatja.