A szerelmesek számára irány Ciprus!

Ciprus egy igazán romantikus hely, így kifejezetten tökéletes választást biztosít a szerelmesek számára. Ez a népszerű sziget nem csak szépsége és romantikus hangulata miatt népszerű, de a legendák szerint Aphrodité, a szerelem istennője is itt született, a sziget melletti habokban lépett ki a tengerből.

[wp_ad_camp_1]

Ciprus tulajdonképpen Európa és Ázsia találkozása, hiszen bár a görög terület az Európai Unió tagja, földrajzilag mégis Ázsiához tartozik. Ennek az az oka, hogy a sziget geológiai szempontból az ázsiai kontinentális talapzaton található. A ciprusi emberek igazán vidámak, kedves, híresek a nyitott, közvetlen természetükről. A helyiek úgy tartják, hogy Aphrodité kedvessége, bája máig meghatározza a lakosok mentalitását, emiatt remek vendéglátók.

Ciprus fővárosa Dél-Nicosia ma az egyetlen kettéosztott főváros. A városon átvezető határvonalat „Zöld vonal”-nak nevezik. A mégsem zöld, sőt épp ellenkezőleg, hiszen a két városrészt elválasztó vonal homokkal töltött hordókból, drótkerítésből és mindkét oldalon határőrökből áll. A legnépszerűbb város turista szempontból Larnaca. A legenda szerint Noé dédunokája alapította a gyönyörű és hatalmas tengerparttal, páratlan kikötővel rendelkező várost.

Ciprus

Ciprus

Aphrodité városa, Paphos kihagyhatatlan látnivalókat tartogat. A nép szerint az istennő a város partjainál született. Gyönyörű a fekvése és a hangulata miatt bárki könnyen elhiteti mindezt azzal, aki arra jár. A városban érdemes megtekinteni a parti erődöt, a korabeli mozaikokat, továbbá a királysírokat is.

A Tróodosz hegység Ciprus nyugati partján helyezkedik el, aminek jellegzetessége, hogy 10 olyan kolostor is megtalálható rajta, mely az UNESCO Világörökségek Listáján szerepel. A környék természetesen kiváló kirándulóhely, valamint területén egy hatalmas nemzeti parknak is megtalálható.