A Nescafé története

Régen az emberek nem is gondolták volna, hogy egyszer olyan kávét tudnak majd készíteni, mely kizárólag forró víz hozzáadásával, semmiféle eszköz használata nélkül elkészül és azonnal fogyasztható.

1930-ban a kávé termelés megnövekedett, így a Brazil kormány, felkérte a Nestlét, hogy olyan terméket hozzon létre, ami sokáig eltartható, miközben minőségét megőrzi. Így született meg a Nescafé. A világon ez volt az első, forró vízzel oldódó kávé granulátum, melyet teljes mértékben kávéból készítenek. Manapság már a Nescafé a világ legkedveltebb kávémárkája és az ötödik legértékesebb italmárkája. 180 országban van jelen. A Nescafé a történelem során, részt vett a II. világháborúban, ugyanis az amerikai katonák ezt itták. Ez mellett a Nescafé az 1969-es Holdra szállásnál is jelen volt, mivel a NASA egy olyan csomagot állított össze legénységének, melyben a Nescafé is helyet kapott.

Nescafé

Nescafé

A Nescafé készítése során, a kávébabot legelőször 165°C-on megpörkölik, mint a hagyományos kávékat. Ezután megőrlik a már megpörkölt kávészemeket, melynek nagysága 0,5 és 1,1mm közt alakul. Majd az őrölt kávéból, forró víz hozzáadásával oldatot készítenek, amiből egy rendkívül erős kávé születik. Az őrleményhez még adnak vizet, melynek eredményeképp egy 15-30 tömegszázalékú kávét tartalmazó oldatot kapnak. Ezután a sűrű koncentrátumot megszárítják. Porlasztásos, valamint fagyasztásos szárítási módszert alkalmaznak. A porlasztás során, a koncentrátumot forró levegővel befújják egy tartályba, majd a magas hőmérséklet miatt, a víz elpárolog, a kávépor pedig a tartály alján marad. A fagyasztásos szárításnál pedig, az oldatot -40°C alá hűtik, amitől a vízből jégkristályok jönnek létre, majd ezt a jeget kivonják, és egy minőségi instant kávé lesz a végeredmény.