A mosógépek tulajdonságai

A mosógépek nagyon hasznos háztartási gép, amelyet a huszadik század elején kezdtek el gyártani. A mosógép szinte minden háztartásban megtalálható, azonban, ahogy minden más háztartási gép vagy elektronikai eszköz, úgy egy mosógép is elromolhat.

Ezért fontos, hogy vásárlás előtt figyelembe vegyünk néhány szempontot, mint például a víz, sebesség, elektromos áram vagy akár a zaj. A mosógépek vízfogyasztása jelentősen eltér egymástól. Léteznek felül-valamint elöltöltős mosógépek és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Akkor például, hogyha kevés a hely a fürdőszobában, akkor a legideálisabb megoldás a felültöltős mosógép, mivel ezek keskenyebbek és nincs szükség arra, hogy helyet hagyjunk az elülső ajtó kinyitására. Egy másik nagy előnye, hogy lehetőség van félbeszakítani a mosási folyamatot és behelyezni valamit, amit esetleg elfelejtettünk az elején betenni.

Mosógép

Mosógép

Az elöltöltős mosógépek pedig nagyobb kapacitással bírnak, illetve lehetővé teszik például a konyhába való beépítést, így a fürdőszobában még több hely marad. Egy mosógépnél, minél nagyobb a centrifugálásnál a sebesség, annál szárazabb lesz a ruha. Figyelni kell azonban arra, hogy ha például a maximális sebességet választjuk, akkor a kimosott ruhaneműk szárazok lesznek, viszont gyűröttek is, emiatt nehezen lehet majd kivasalni őket. A legjobb tehát, ha nem állítjuk maximumra a centrifuga sebességét, hacsak nem olyan ruhaneműről van szó, amelynél nem számít, hogy gyűrött-e vagy sem. A legmegbízhatóbb mosógépek napjainkban már azok a márkák, amelyek a professzionális mosógépek technológiáit használják a tervezés, alkatrészgyártás és összeszerelés tekintetében. Ezek a készülékek húsz év rendszeres használatot kibírnak anélkül, hogy meghibásodnának.