A kakaó története és felhasználása

Ugyebár mindenki egyetért azzal, hogy minőségi csokoládé nem létezhet kakaó nélkül? No de kiknek is köszönhetjük, hogy a kakaó a világon széles körben elterjedt és ennek következtében mindannyian vidáman majszolhatjuk a boldogsághormont felszabadító, ízletes csokoládékat?

[wp_ad_camp_1]

A kakaóbab már régóta értékes árucikknek számít, az indiánok például sokáig fizetőeszközként is használták, hat kakaóbabért cserébe nyulat, százért pedig akár egy rabszolgát is lehetett kapni. Hogy ki volt az, aki először behozta a kakaót Európába, azt történészek máig is vitatják, egyesek szerint Corteznek, mások szerint azonban Kolumbusznak köszönhetjük, hogy ezt az élvezeti cikket megismerhettük. Az minden esetre tény, hogy a kakaó Európában való elterjedése után igencsak gyorsan meghódította az afrikai és ázsiai országokat is. Az 1600-as évekig mindössze csokoládéitalt készítettek belőle, ekkoriban vált a forró csoki igazán a elterjedtté, csakúgy, mint a tea. Mivel különleges, divatos, nem éppen mindennapi élvezeti cikknek számított, éppen ezért sokáig arannyal kellett fizetni érte. Forrócsokoládét napjainkban is lehet kapni szinte minden kávézóban és cukrászdában, azonban mára már sokkal elterjedtebbnek és változatosabbnak mondható a kakaó, és így a csokoládé szilárd formába való öntése.

Kakaóbab

Kakaóbab

Sajnos, rossz hír a csoki rajongóknak, hogy egyre kisebbek a kakaóültetvények Afrikában, és várhatóan hamarosan hiánycikk lesz ez a finom élelmiszer. A klímaváltozással összefüggő termesztési lehetőségek módosulása idézi elő, hogy a csokoládé nehezebben elérhető lesz, mint eddig. Persze a prognózis ismertetését követően, a fogyasztók megnyugtatására, kutatók azonnal hozzátették, már folynak a kísérletek olyan anyagokkal, melyek megszólalásig hasonló terméket eredményeznek, mint a jól ismert kakaó és annak kivonata. Hogy milyen lesz a csoki jövője, még 100%-osan nem tudni, de vélhetően sok minden megváltozik majd a fogyasztói szokásokat tekintve.